MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989
1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/293
- 292 sában van egy olyan megjegyzés, amelyik arról szól, hogy a jövőben a pártapparátusokat a mai meddő, belső életre kényszerített világból ki kell emelni és a párt tanácstagi és országgyűlési csoportjai, képviselői, csoportjai mellett mint tanácsadó apparátusokat, tudásszervező, szakértői apparátusokat kell üzemeltetnie. Két javaslat eredetileg is benne van a szövegben, én úgy érzem jelentőségének megfelelően tükröződik ez a probléma. Elnök Elvtársak, tehát benne van a szövegben, ez a válasz, ezt így tudomásul vesszük, akkor kér, egy pillanat miután látom, hogy nem mindenki, kérem, hogy aki így tudomásul veszi és elfogadja az jelezze a küldöttigazolványával. Köszönöm szépen, többség volt. Még abban a formában is benne van,hogy adott esetben az országgyűlési csoport arányát az országos vezető szervben emelni javasolja. A sajtóval kapcsolatban több felvetés érkezett, itt arra a megfogalmazásra szeretném felhívni a figyelmet, amelyik a párt központi lapja 41 szakasza alatt szerepel. Valóban nem soroltuk fel a párt Új Fórum és hasonló kiadványainak nevét, de úgy érezzük, hogy az itteni megfogalmazás kellő alapot ad arra, hogy a Budapestről indított kongresszusi jelöltek azt a felvetést, ami itt megismétlődött a kongresszuson érvényesíteni tudják. Tehát ezt a szöveget javaslom elfogadásra. Elnök Kérem, aki ezzel egyetért Z33