MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989
1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/133
- 132 a helyi hangulat felmérésével próbálják a mondanivalójukat ebbe az irányban terelni. Következő hozzászólónk Dr. Hargitay László XVII. kerület. Tisztelt Küldöttértekezlet, Kedves Elvtársak! Engedjék meg, hogy röviden a saját mandátumom vizsgálatával kezdjem. A Hungarocamion Vállalati Küldöttértkezlete választott meg, a kerületi küldöttcsoport pedig szóvivőjének választott. Ami a mandátumom politikai tartalmát illeti a vállalati küldött- . értekezletünkön egyértelműen kisebbségbe szorultak azok, akik a programnyilatkozatot ill. annak tervezetét ugy csapták le az asztalra, hogy erről még vitatkozni sem hajlandók, még tárgyalási alapnak sem fogadták el. Ugyancsak leszavaztuk azokat, akik a munkahelyi szerveződés kérdésében óhajtották volna elsáncolni magukat, és emellett kívántak volna éles politikai küzdelmet folytatni. Ugyanakkor azokat is kisebbségbe szavazta a vállalati küldöttértekezlet, akik elutasították volna a pártértkezelet óta egyértelműen létrejött politikai változásokat. Mindamellett hangot adtak azok a csoportok is véleményüknek, és ez széles többségi támogatást kapott, hogy a tagság ezekből a folyamatokból , ezekből a változásokból kivül maradt, és ugyanakkor ugyenez a küldöttértekezlet tiltakozást is fogadott el az olyan botránykövek ellen, mint például a NEXY2000, amiatt a közvéleményt bélyegét viseli a tagság, illetve köszöni nem kér ebből. A vállalati küldöttértekezleten többséget kapott a programnyilatkozat pártállamiságot elvető célja, ugyanakkor egyértelműen világossá vált, hogy ha tetszik, ha nem ez egy színvallásra, elhatárolásra késztető anyag. És itt csatolnék vissza ahhoz, hogy miért azzal kezdtem, hogy mi nem győzött a vállalati küldöttértkezleten. Szervezeti kérdésekről pedig akkor akarnak vitatkozni párttagjaink, amikor tudják hogy mihez kell szervezetet alkotni. A kerületi küldöttértekezleten a reform gondolatának többségi támogatása mellett egymással összeegyezhetetlen szintézisbe nem hozható nézeteket is kapta útravalóul, jó lehet y<33