MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985
1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-III/83
Dr.Fazekas Lászlóné/3. gasabb bért kaptak a kezdő pedagógusok a többi kerületinél. Számunkra, a külső kerület iskoláiban, ahol 80-90 # a fizikai dolgozók gyermeke, rendkívül fontos, hogy minél több szakképzett, nagy hivatástudattal rendelkező pedagógus tanítson. A felzárkóztatást, a hátrányok csökkentését, a tehetségek gondozását mindamellett, hogy kiemelt feladat szinte általánosnak kell tekintenünk. 3. Továbbra is feladatunknak tekintjük a fegyelmezett munkára, a munka, a közösségi értékek megbecsülésére való hatékonyabb nevelést. Ebben jóllehet az iskoláé a fő szerep, mégsem vállalhatjuk, magunkra a család és a társadalmi környezet felelősségét. Amit a család nevelésben nyújthat a gyermekeknek, különösen értelmileg, azt csak kiegészíteni, pótolgatni lehet, de helyettesíteni nem. Ezért szükség van, még a mai, időben szúk világban is, hogy maradjon idő a gyermekkel való együttlétre, hogy ne növekedjék, esetleg csökkenjék a ma még elég nagy számú magányos, unatkozó, esetleg már veszélyeztetettnek nyilvántartott tanulók száma. Ez már társadalmi ügy, társadalmi felelősség. Az ifjúság nevelésében szükség van a pedagógusok, de az egész felnőtt társadalom példamutatására, különösen azért mert a 14-18 éves középiskoláskorú fiatalok esetében a jelen időszakban a nevelés fontossága, az ideológiai munka súlya megnőtt. A beszámoló utal 8 felgyorsult társadalmi és gazdasági változások kapcsán felnerült feladatokra. A fiatalság közismert &z