MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985
1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-III/73
Dudák Ferenc/3. menyek elérésére, a termelékenység növelésére nem maradt más lehetőség, csak a közvetlen emberi tényező. / A munkás szaktudásával, szorgalmával és a munkavégzéshez szükséges körülmények lassú változása. / Hogy a tervfeladatok teljesitve lettek, s eredményes éveket zártunk, jelenetős szerepe volt munkásainknak. Esetenként, hogy az eredmények ne maradjanak el, szükség volt l-l munkásunk, önzetlen, erőn felüli példamutató helytállására. Előfordult, hogy megjegyeztük, hogy ezt mégegyszer, vagy hoszszutávon nem tudjuk megdinálni, de azért újra és újra, ahogy mi mondjuk összehoztuk amit kell, s talán fel sem merült bennünk, hogy azt is mondhatnánk, - ez kommunista helytállás volt. Nem volt könnyű időszak. A műhely létszámának csökkenése 198o-82 között éves viszonylatban a lo %-ot is elérte. Az utóbbi időben ha volt is tanulónk és felszabadult, egy sem maradt nálunk elsősorban az elérhető jövedelmek nagysága miatt. A kereseti szinvonal az 1984-es évben 66.9oo.- Ft., és mi egyedi gépgyártással foglalkozunk. A létszám csökkenése, ez a veszélyes méreteket egyre jobban meghaladó folyamat 1983-ban állt meg, a vgm-ek megalakulásával. A műhely létszáma stabilizálódott, azóta lényegesen nem vátozott. Alapszervezetünk az MSZMP Politikai Bizottsága döntése alapján a napokban minősitette a vgm-ek működését. Ugy foglaltak állást, hogy a vgm. számunkra egy szükséges rossz. Szükséges. A vállalati feladatok teljesítéséhez - nagyvállalati szinten 7 % termelési - értéket állitanak elő, ez a saját terüleen élesebb, mivel a forgácsolási munkák 3o %-a készül vgmkeretében. Szükséges: A dolgozóink részére, mert, ha nem vállalnák ezt a plusz tevékenységet, vagy ennek hiányában más mellékkeresetet biztositó munkát, az életszínvonala csökkent volna munkásainknak . "*3