MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985
1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-III/27
Berger Antalné/2. Soha nem feledhetjük el akkori Budapestünket, ahol a romok között 10 és tizezrek keresték, hozzátartozóikat és várták haza az elhurcolt akat. Az életet jelentette, hogy azonnal megkezdődött a főváros életének megszervezése, a romeltakarítás, élelemmel ha szűkösen is - az ellátás. Elvtársak! Egyetértek Kelen elvtárssal, örök hála és köszönet a Szovjet hadseregnek, a Szovjet népnek, és mindazoknak, akik az élet megindításának kezdeményezői voltak. Mint anya igazán akkor értettem meg emberi tragédiáját is az értünk hozott áldozatnak, amikor Ivanovában járva egy textilmunkásnővel beszélgettünk, aki elmondta, férje a Balaton körüli harcokban 1945-ben, fia a magyarországi ellenforradalom idején itt halt meg és ő egyedül maradt. Napokkal előbb már azon gondolkodott, hogyan fogadja látogatásunkat. Csak zavartan álltunk és csak annyit tudtunk mondani; hogy ugy akarunk élni és dolgozni, hogy mélrtók legyünk arra az áldozatra, amelyet értünk hoztak, azok akik nem érték meg felszabadulásunkat. Tisztelt Elvtársak! A pártértekezleten 5 év munkáját, eredményeit vitatjuk. Ennek áttekintéséhe* jó, asinvonalas beszámolót kaptunk az Irányelvek ^3-