MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-II/274

ban azt az elvet követték, hogy minden pártfegyelmi ügy konzekven­ciáit ott kell levonni, ahol a fegyelemsértés történt, s ahol a hibát ki lehet és ki kell javítani. A pártfegyelmi bizottságok tevékenysége a XII. kongresszus óta fejlődött. Kialakult munkarend szerint, pártszerűen dolgoztak. Fel­adatukat felelősséggel, lelkiismeretesen látták el. A fegyelmi ügyek vizsgálata mellett előtérbe került a vétségek megelőzése, a pártegység, a pártfegyelem védelme. E bizottságokban nagy tapasztalattal ren­delkező, jól felkészült kommunisták tevékenykedtek, javaslataik megalapozottak voltak. A pártfegyelemmel, a pártfegyelmi munkával kapcsolatos elemzéseiket a pártszervek hasznosították. Figyelembe véve a fejlődést, valamint a pártélet demokratizmusának fejlesztését, indokolt, hogy a jövőben a fegyelmi vizsgálatot folytató fegyelmi bizottságok hozzanak határozatot a pártfegyelmi ügyekben. A fegyel­mi bizottságok erre alkalmasak. A párt szervezeti szabályzatának módosításáról készült javaslat tartalmazza a fegyelmi bizottságoknak határozathozatali jogkörrel való felruházását. A pártfegyelmi munkában hiányosságok is tapasztalhatók. Első­sorban az, hogy a fegyelemsértést nem minden esetben követte a szükséges pártfegyelmi felelősségre vonás és a pártbüntetés. Ezáltal elmaradt a pártfegyelmi munka nevelő hatása, csorbult a pártot és a párttagot védelmező funkciója. Egyes helyeken félreértették a mér­legelés elvét, a párttag korábbi érdemeire való tekintettel meg sem indították a pártfegyelmi eljárást. Nem érvényesült mindenütt az egyenlő elbírálás elve, némelykor enyhébben, máskor szigorúbban jártak el. 18 214

Next

/
Thumbnails
Contents