MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-II/237

Az irányítási rendszer olyan további fejlesztésére törekedtünk, amely figyelembe veszi a szocializmus építésének általános törvény­szerűségeit, országunk adottságait, számol szerkezeti sajátosságaink­kal, előmozdítja társadalmunk szocialista vonásainak erősítését, segíti a kezdeményező és a vállalkozói készség kibontakoztatását. A gazdaságirányítási rendszer a szocialista tervgazdálkodás kereté­ben fejlődik, a népgazdasági terv, valamint a szocialista gazdaság­ban is létező áru-, pénz- és piaci viszonyok összekapcsolására, a piac aktív szerepének figyelembevételére épül; lehetővé teszi az ön­álló, felelős vállalati döntéseket. Az elhatározott lépések szocialista megoldást jelentenek, megvalósításuk segíti a kedvezőtlen folyama­tok felszámolását, alapvető társadalmi és gazdaságpolitikai céljaink elérését. Gazdaságpolitikai feladataink megoldásában meghatározó szere­pük van a szocialista nagyüzemeknek. El kell érnünk, hogy a nép­gazdaság minden területén technikailag jól felszerelt, nyereségesen, korszerűen gazdálkodó, magas fokon szervezett és irányított, ver­senyképes állami vállalatok és szövetkezetek működjenek. Az állami vállalatok és a szövetkezetek meghatározó szerepét biz­tosítva támogatjuk az egyéni és családi munkaerő-tartalékok jobb kihasználását. A kisegítő és kiegészítő gazdasági tevékenységeknek, a kisvállalkozásoknak és a gazdasági munkaközösségeknek a nagy része fokozatosan beilleszkedik a szocialista gazdálkodás rendszeré­be, hozzájárul a vállalati eredményekhez, a lakosság ellátásához. Az ily módon keletkező jövedelmeket a társadalom mindaddig el­ismeri, amíg a végzett munkával, annak hasznosságával összhangban állnak. A kisvállalkozásokkal kapcsolatban tapasztalhatók kedvezőtlen jelenségek is. A vállalkozók egy része tisztességtelen haszonra tesz szert. Egyes vállalatok a gazdasági munkaközösségeket a szabályo­zók alól történő kibúvás eszközeként használják. A visszaéléseket, a törvények megkerülését e területen is határozottan meg kell szün­tetni. A Központi Bizottság úgy ítéli meg, hogy társadalmi céljaink el­éréséhez van megfelelő gazdaságpolitikai programunk, irányítási rendszerünk, valamint a megvalósításhoz nélkülözhetetlen anyagi és szellemi bázisunk. Reálisan kitűzhető gazdaságfejlesztési céljaink számszerűségüket tekintve szerények, minőségi szempontból azonban igényesek, meg­valósításuk ezért az eddiginél nagyobb erőfeszítést, szervezettséget és fegyelmet követel. A gazdálkodás minőségének magasabb szintre emelése perspektívában egy teljesebb, anyagi és szellemi javakban egyaránt gazdagabb élet feltételeit teremti meg az egész társadalom számára. Bízunk benne, hogy ez a program elnyeri népünk egyet­értését és támogatását. Zll 25

Next

/
Thumbnails
Contents