MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985
1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-II/216
kezdeti szakaszának torzulásait és hibáit, levonta a tanulságokat, hasznosította a tapasztalatokat. Pártunk a marxizmus-leninizmus eszméit követve, a munkásosztály, a dolgozó tömegek érdekeinek hű szolgálatára törekedve nyerte el és élvezi népünk bizalmát, vált társadalmunk vezető erejévé. Hazafias és internacionalista pártunk, az új népi hatalom kormányzata a második világháború után megszüntette országunk elszigeteltségét. Népünk a szocialista társadalom megteremtéséért és felépítéséért folytatott harcában, munkájában mindvégig élvezte a Szovjetunió, a többi szocialista ország, a nemzetközi kommunista mozgalom, a világ haladó embereinek szolidaritását és támogatását. Elismert tény az is, hogy a magyar nép a negyven év nagy vívmányaival részese a szocializmusért folyó világméretű küzdelemnek, eredményei nemcsak saját felemelkedését, hanem a társadalmi haladás, a béke egyetemes ügyét is szolgálják. A Központi Bizottság 1984. december elején közzétette irányelveit, a kongresszusi felkészülés alapokmányát. Ebből is kitűnik, úgy ítéli meg, hogy a szocializmus építése a XII. kongresszuson megjelölt fő irányban haladt előre. A kedvezőtlen nemzetközi viszonyok ellenére megőriztük vívmányainkat, s előbbre léptünk a társadalmi haladás útján. Hazánkban szilárd a munkásosztály, a dolgozó nép hatalma, a szocialista társadalmi rend; népünk támogatja a párt politikáját. Eredményeink forrása a kommunistáknak és szövetségeseiknek, a munkásoknak, a parasztoknak, az értelmiségieknek, valamennyi dolgozó embernek az áldozatos munkája, népünk helytállása. A kongresszusi irányelveket a párttagság megvitatta, az alapszervezetekben közvetlenül, a pártértekezleteken küldöttei útján. A Központi Bizottság felkérésére az irányelveket megtárgyalta és véleményezte a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, az Országos Szövetkezeti Tanács, a Magyar Nők Országos Tanácsa, a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége. A párt- és a társadalmi szervezetek javaslatai sokat segítettek a kongresszus előkészítésében. A kongresszus a kommunisták és a pártonkívüliek véleményének ismeretében dolgozhat, és határozhat a társadalom életének legfontosabb ügyeiben. 4 2/t&