MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-I/35

Grósz Károly 8/1 És hát ezeket tetézik az ellátás terén lévő egyéb már nem új gondok is. Romló közérzet okaként kell számba vennünk azt is, hogy az emberek nagy része nem érzi, nem ismeri nehézségek leküzdésének programját, azért igen gyakran találkozunk azzal a kérdéssel, amit a múlt heti információs jelentésünkben is olvastam. Szó szerint idézem: "Valamilyen cél felé haladunk-e, vagy tehetetlenül moz­gunk egy kényszerpályán." Tehát más szóval, nem látják a jövőt. És ez a közérzet romlásának egyik nagyon fontos eleme. És nem utolsósorban ez politikai munkánkra utal, nem beszélünk világosan gondjainkról, nem beszélünk elég egyértelműen az öszefüggésekről és ugyanakkor elhanyagoljuk elért eredményeink társadalmi becsüle­tének megteremtését. Ezek együtt járulnak hozzá a rosszabbodó köz­érzet kialakulásához. Milyen helyzetben van a pártmozgalom Budapesten? Felelősen jelenthetem Önöknek: a párt politikai céljával, a Központi Bizottság politikai vonalával a párttagság egyetért Budapesten. Az alapkérdésekben növekvő az egység, a részkérdé­sekben sokszínű és a korábbinál szenvedélyesebb véleményeltérés tapasztalható. Nyugtalanító-e ez? Ezt a kérdést fel kell tenni önmagunknak. Megítélésem szerint igen. De nem elkerülhető. E téren is a realitások talaján kell maradnunk. Az ellentmondásos helyzetben az egység fogalma is újraértékelődik. Abszolút egység soha nem volt, és meggyőződésem szerint nem is lesz. Arra kell azonban törekednünk, hogy a részkérdésekben meg­lévő véleménykülönbségek vitákban tisztázódjanak, és így válja­nak egy újratermelődő egység részévé. Ugyanakkor nagyon fontos rá figyelni, hogy a párton belül is szaporodnak a szélsőséges nézetek, és ami ugyancsak nyugtalanító, a párttagság egy része elbizonytalanodott, és kevésbé vállalja a politika képviseletét, mint korábban. Mi a feladatunk? Világos program kell. Benne van a kongresszusi irányelvekben, s melyek megvalósításán következetesebben kell dolgoznunk. Nagyobb politikai aktivitásra van szükség, a politi­ka határozottabb, nyíltabb, egyenes szívübb, tisztább vállalása.

Next

/
Thumbnails
Contents