MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-I/293

57/lo. testületek megfelelő arányú jelenlétét is. Fontosnak tartottuk, hogy valamennyi fővárosi kerületből legyen Budapesti Pártbizott­sági tag. Nagy jelentőséget tulajdonítottunk annak, hogy olyan munkaképes testületre tegyünk javaslatot, amely a testületi mun­ka folytonosságát, folyamatosságát is biztositja és reprezentál­ja. Ezért is javasoljuk a volt pártbizottsági tagok többségének az újraválasztását. Szeretnénk hangsúlyozni, a személy-cseréket kizárólag a mun­ka természetes szükségletei, az előttünk álló feladatok, és az életkorral járó tényezők együttes en indokolják. A most kimaradó elvtársak személy szerint is kezdeményezték, helyes­lik, illetve tudomásul veszik, ezeket a meggondolásokat. Va­lamennyiük kölcsönös kivánság szerint a lehetőségeiknek leg­inkább megfelelő közéleti munkát kap, és fog végezni. A Je­lölő Bizottság ezúton is köszönetet mond valamennyi, a testü­letből most kimaradó elvtársunknak, eddigi értékes és eredmé­nyes pártmunkájáért, a közös ügy szolgálatát segitő megérté­sükért. Azért, hogy készek, nagy tapasztalataikat, a közélet más területein, közös ügyünk szolgálatába állitani. Valameny­nyiüknek kivánunk erőt, egészséget, sikerélményeket a párt politikájának érvényesítéséért kifejtendő közéleti tevékeny­ségükhöz, családi életükben sok emberi örömet, boldogságot. Tisztelt Pártértekezlet! A XIII. kongresszus budapesti küldötteire tett javaslatunk kialakításakor is arra törekedtünk, hogy a küldöttek megfe­lelően képviseljék a budapesti kommunistákat a kongresszu­son . Arra törekedtünk, hogy összetételük tükrözze a fővárosi párttagságnak a társadalomban, a politikai életben elfog­lalt helyét. Alkalmas legyen arra, hogy a budapesti kommu­nisták küldöttei érdemben résztvegyenek a kongresszus mun­kájában, nagy horderejű politikai döntéseinek kimunkálásá­ban , s alkalmas legyen arra, hogy a kongresszus mondaniva­ZS3>

Next

/
Thumbnails
Contents