MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985
1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-I/290
57/7. rozat szerint mégis meg kellett vonnunk a számszerüség határát Ez mind köztudott 93 fő. Arra törekedtünk tehát, hogy minden lényeges meggondolást tartalmazó, legoptimálisabb összetételi arányokat alakitsunk ki, hogy ezáltal a leendő pártbizottság együttesen, összességében, mint vezető kollektiva is a legalkalmasabb legyen várható nagy feladatának ellátására. Ezért javasoljuk, mint a reálisan lehetséges optimális személyi öszszetételt, a jelölő listán szereplő 93 elvtársat a pártbizottság tagjának. Legjobb meggyőződésünk szerint, olyan pártbizottsági tagokra teszünk igy javaslatot, akik külön-külön, személy szerint is, együttesen, mint vezető kollektiva is, elkötelezetten, kellő politikai és szakmai felkészültséggel, gyakorlati tapasztalatok birtokában, érdemben és színvonalasan tudják nemcsak képviselni pártunk politikáját, hanem a maguk posztján és a budapesti mozgalom élén, végre is tudják hajtani a XIII. kongresszus várható döntéseit. Olyan elvtársakat javaslunk, akik szakmai munkájukkal, huzamosabb politikai, közéleti tevékenységükkel, különböző szinteken nagyrészt már bizonyították a párt fő politikai irányvonalával való azonosulásukat. Több oldalú politikai érzékenységüket, tanújelét adták a tudományos szocializmus ügye iránti szilárd elkötelezettségüknek, uj iránti fogékonyságuknak és kezdeményezőkészségüknek. Jelöltjeink közvetlen környezetükben megbecsült, a testület erkölcsi, politikai tekintélyét továbbgyarapitó elvtársak. A javasolt 93 fős testület tagjai magasszintü szakmai, politikai képzettséggel rendelkeznek. Közép- illetve felsőfokú állami iskolai képzettsége van a tagok 9o %-ának. A felsőfokú képzettségűek aránya önmagában is megközelíti a 6o %-ot. Hasonlóan kedvező a politikai képzettséggel rendelkezők aránya is, közép- vagy felsőfokú képzettségű jelöltjeink 88,2 %-a. Igen kedvező, hogy valamennyi javasolt elvZSo