MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-I/254

Kelemen Győző/3 oldást a ma problémáira, a szebb és gazdagabb holnap érdekében. x Tisztelem és becsülöm mindazokat, akik vállalva a nehézségeket, erejük, tehetségük és szorgalmuk legjavát adják a közösségért. Elvtársak! Eredményeink egyik meghatározója, milyen a munkásközösség, a munkahely megtartó képessége. Tudjuk, hogy a vezető kötelessége, felelőssége és lehetősége olyan légkört teremteni, amelyben számíthatunk dolgozóink becsületes munkájára, egyetértésére. Ehhez azonban az kell, hogy az ember a róla való gondoskodás most, amikor nőttek a feszültségek még inkább kerüljön a vezetők érdeklődésének középpontjába. Elvárjuk, elvárják, hogy mindig jó érzékkel és őszintén közelítsünk hozzájuk, figyeljünk fel időben problémáikra, jogos igényeikre. A dolgozó életét gyakran olyan konfliktusok terhelik, amelyek feloldása lehetőségeiket meghaladja, vagy nem ismerik azok meg­oldásának, leküzdésének módját. Szinte naponként keletkeznek ellentmondások a munkahelyen a vezetővel, a munkafeltételekkel, a jövedelemszerzéssel, az anyagi javak kezelésével. A tágabb, környezet, a város, a munkahely fejlődése, gyarapodása vagy elmaradottsága,a jólét és a szegénység, a gyermeknevelés, a megoldás, a megélhetés problémái mind, mind az összeütközések forrásai. A közéleti társadalmi tevékenység összehangolása, az életszínvonal megtartása érdekében végzett munkával ugyancsak feszültségeket okozó tényező. Ezeknek az ellentmondásoknak a megoldásában vezetők nem lehetünk közömbösek. Tudatosan csökken­tenünk kell az összeütközési felületeket, segítve a problémák rendezését. Legyen vezetői erényünk, minősíthető magatartásunk a közösségért érzett felelősség, a másokról való gondoskodás. Tisztelet és a megbecsülés egymás iránt. Viszonyainkban az elhidegüléssel szembe^kell állítani a benső­séges emberi, elvtársi kapcsolatokat, az embereket alakító, for­máló kollektív szellemet. Tisztelt Pártértekezlet! A Munkásőrség Budapesti parancsnokaként jelentem, hogy a fővárosi munkásőrök mindig érezték a párt, a munkásosztály és a dolgozó nép bizalmát, aktív támogatását. Erre alapozva, becsülettel tel­l£U

Next

/
Thumbnails
Contents