MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985
1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-I/249
Molnár János/5. leményem szerint viszont ebből élünk, a tervet teljesiteni kell, sőt tul kell teljesiteni. Kedves Elvtársak! Az ÍJQSOO boGzámolómnak o gagdooógi—n p i t ri mnnkn r i mii feJAF-Hirásos beszámoló gazdasági épitő munka cimü fejezete foglalkozik a pártmunka gyakorlatában fellelhető hiányossággal. Az anyag ugy fogalmaz, hogy előfordul, hogy a pártszervek gazdasági folyamatokban indokolatlanul operativan beavatkoznak. Majd később emliti, hogy más esetekben a pártszervek részéről a gazdaságpoltikai kérdésekkel kapcsolatosan nem kielégitő a kezdeményező készség. Ezen megállapításával az anyagnak egyetértek. Szeretném azonban felhivni a figyelmet arra, hogy a mai körülmények között nagyon nehéz pártszervezeteknek ebben a vonatkozásban is megtalálni a megfelelő módszert, és külön választani azt, hogy meddig tartozik egy téma közösségen belül, csak a vállalat vezetésre, a gazdasági vezetésre, és meddig a pártszervezetekre. Véleményem szerint ez nem is volna jó, ebben a kérdésben ha merev határokal^t húznánk. A mai vezetési gyakorlat demokratizmusa megköveteli, hgoy a válalati vezetés minden kérdésben konzultáljon, közösen határozzák meg a feladatok megvalósításának mikéntjét, és ha ebben a szereposztásban a pártnak esetleg olyan feladat jut, hogy avatkozzon be a termelés valamely folyamatába, akkor ezt mi szívesen tesszük, ez a kötelességünk. Nagyon jók a tapasztalataink ebben a vonatkozásba, a hozzászólásom elején emiitett katalikus krakküzemi munkák irányításában, szervezésében, s a feladatokra való mozgósításban vállalatunk párt és tömegszervezeti vezetői aktivan kivették a részüket. Vagy megszeretném említeni e témában, hogy napjainkban egyre inkább több gondot okoz a vállalatok közötti szerződéses fegyelem, a koordinációs munka, ezekben a kérdésekben az a véleményem, hogy 243