MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985
1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-III/322
Somogyi/8. A VI.- os alapszervezet, mely néhány hónapos múltra tekint vissza az újonnan megnyilt Psychiatria párttagjain kivül tömöriti az önálló szakrendelések párttagjait is. Alapvető feladata az ideggyógyászatpsychiatria területén tapasztalható igen alacsony szervezettség javítása. Alapszervezeteink tevékenysége döntő mértékűén járult hozzá intézetünkben a párt politikájának megértetéséhez, elfogadtatásához. Rövid idő alatt meghatározó szerepet vivtak ki maguknak környezetünkben. Ugy gondoljuk, s az eddigi tapasztalatok is azt igazolják, hogy az egészségügyi pártszervezet olyan működése, mely szervezeti felépítésével is az integráció megvalósítását szolgálja, komoly segitséget nyújthat a szakmapolitikai feladatok megoldásában, olyan szemléleti gondok leküzdésében, mint pl. az alapellátás osztályhoz szervezése, a betegfelvételi osztály vagy a központi műtő centralizált egységként való működtetése. Ezeken a területeken még meglévő, s nap, mint nap jelentkező érdekellentétekből, anyagi és szemléleti ellenérdekeltségből eredő viták, konfliktusok csak türelmes és következetes meggyőző, agitativ, a személyes példamutatást is igénylő munkával, rendszeres politikai munkával oldhatók fel. Gyógyitó tevékenységünk során tudatában kell lennünk, hogy az évente elbocsátott több mint 30 ezer gyógyult betegen, a körzetekben, járóbeteg rendelésen történő több millió orvos-beteg találkozáson keresztül tevékenységünk ezer szállal kapcsolódik az ellátott területek akcióihoz. Munkánk színvonala, melyet nemcsak a szakmai tudás, hanem az emberi hang, a megértés, etikus magatartás, hivatástudat is minősít - valóban az emberek hangulatát, közérzetét jelentősen befolyásoló politikai tényező. llz