MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1980
1980-03-08 7. öe. - 1980_PE 7/601
V. Közigazgatás, közrend, közbiztonság A Budapesti Pártbizottság a korábbinál többet és elmélyültebben foglalkozott az állami élet, a fővárosi közigazgatás fejlesztésével, az e területen működő szervek és pártszervezetek munkájával. Átfogóan értékelte az új jelenségeket, ezek alapján határozta meg a feladatokat. Az államigazgatás sokat fejlődött, erősödött szocialista jellege. Budapesten a törvényesség szilárd. Erőfeszítéseket tettünk az állampolgári fegyelem erősítésére. Néha azonban nem tudtuk megteremteni — lehetőségeink hiánya miatt — a jogszabályok érvényesítésének feltételeit, esetenként hiányos az ellenőrzés. A bírói, ügyvédi, ügyészi és belügyi szervek tevékenysége alkalmazkodott a változó körülményekhez és jól szolgálta szocialista társadalmi rendünk erősítését, a törvények tiszteletét, az állampolgárok jogainak biztosítását. 1. A Fővárosi Tanács és a kerületi tanácsok A Budapesti Pártbizottság változatlan feladatának tekintette, hogy a tanácsok a növekvő követelményeknek maradéktalanul tegyenek eleget, az államigazgatási feladatokat kisebb létszámmal és költséggel is kulturáltan elvégezzék. A Fővárosi Tanács eredményesen dolgozik, munkájában támaszkodik a lakosság észrevételeire, véleményére, él a társadalmi szervek javaslataival, kéri közreműködésüket. Nagy gondot fordított a városgazdálkodásra, a város fejlesztésére. Eredményesen törekedett a kerületek közötti ellátási és más különbségek csökkentésére is, de úgy, hogy a város egységes fejlesztését biztosítsa. Rendeletalkotó munkájában tudatosan törekedett az ügyintézés egyszerűsítésére és korszerűsítésére. A Fővárosi Tanács munkája pártunk politikája iránti bizalom egyik forrása Budapesten. Fejlődött a Fővárosi Tanács kerületeket irányító, segítő, ellenőrző tevékenysége is. A fővárosi és a kerületi tanácsok kapcsolatai javultak, de továbbra sem tekinthetők zavartalannak; előfordul, hogy a kerületek véleményét időnként késve és formálisan kérik. A kerületi tanácsok önállósága és felelőssége növekedett. Döntéseikben jól összehangolják a központi célokkal a lakosság helyi igényeit. Munkájukban nagyobb szerepet kapott az egységes fővárosi szemlélet. Ezt változatlanul erősíteni kell a jövőben is. A tanácsi bizottságok szakszerűbb ellenőrző, véleményező és javaslattevő munkája segítette a választott testületek jobb tevékenységét. Minden városfejlesztési döntés testületi határozatra épül. A tanácsi apparátus — öt százalékos csökkentés mellett — stabilizálódott. Az elmúlt években több nagy feladat végrehajtása tette próbára a tanácsi szerveket. Valamennyi állampolgárt érintő feladatot oldottak meg a személyi számok kiosztásával és az 1980-as népszámlálással. A Budapesti Pártbizottság kezdeményezésére több intézkedést hoztak a vezetés színvonalának javításáért, a szervezeti rendszer és az államigazgatási munka korszerűsítéséért, az ügyintézés egyszerűsítéséért és gyorsításáért. A Politikai Bizottság 1973. május 22-i határozatának megfelelően foglalkoztunk az államigazgatás fővárosi szervezetének korszerűsítésével. Sokrétű, 33