MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1980
1980-03-08 7. öe. - 1980_PE 7/595
s^ teremmel gyarapodtak a sportolási, testedzési lehetőségek. Javultak az iskolai testnevelés és sportolás feltételei. A fővárosi fiatalok körében kedvező fogadtatásra talált az „Edzett Ifjúságért" tömegsport mozgalom. Növekvő népszerűségnek örvendenek az Óvodások, az Úttörők Olimpiája, a lakóhelyi, munkahelyi, főiskolai spartakiádok, sportünnepségek. Mindezek mellett sem mondhatjuk, hogy a rendszeres testedzés iránti igényt nagy tömegekben fölkeltettük volna. A főváros versenysportjának helyzete egyenetlenül, hullámzóan változott. A magyar verseny- és élsport bázisai továbbra is a főváros nagy sportegyesületei. Ezekre támaszkodva a verseny- és élsport differenciált fejlesztésére törekedtünk. Sajnos azonban, sem a sportegyesületek politikai-szakmai irányításában, sem a nemzetközileg kiemelkedő eredményeket produkálni képes sportolók nevelésében, sem az etikai helyzet javításában és az utánpótlás nevelésében nem tudtunk új, jobb helyzetet teremteni. Ezért a Politikai Bizottság határozatát az országos sportaktíva iránymutatását követve minden érdekelt szerv, szakember és sportszerető társadalmi munkás együttes erejével, fokoznunk kell erőfeszítéseinket a testnevelés és a sport fejlesztéséért. Feladataink: a) Budapesten változatlanul legfontosabb cél marad a lakáshiány csökkentése. A lakásépítés általános feladatain belül jobban kell segítem a vállalati építés, a félkész lakások építésének támogatását. Fontos, hogy a folyamatos korszerűsítésekkel is emelkedjék a lakásállomány színvonala. Nagyobb gondot fordítsanak a költségek elemzésére, a takarékos tervezésre, kivitelezésre és a minőségre. A tennivalók rangsorolása továbbra is következetes munkát igényel és olyan munkát is, amelyhez nincs szükség beruházási összegekre. b) Fontos, hogy a főváros és az agglomeráció összehangolt, hosszútávú terve mielőbb elkészüljön. A Fővárosi Tanács terveiben érvényesüljön az ésszerű takarékosság, a tervezésben, a korszerűsítésben, a végrehajtásban a lakosság részvétele. Gyorsítani kell az általános városrendezési terv korszerűsítését. c) Szükséges a lakáselosztás, lakásgazdálkodás jelenlegi rendszerének korszerűsítése. Változatlanul 26 kapjanak elsőbbséget a munkások, a sokgyermekes családok és a fiatal házasok. Nagyobb teret kell biztosítani — állami intézkedésekkel is — a minőségi cseréknek, a lakásüzérkedés ellen. d) Társadalompolitikai szempontból megengedhetetlen az a gyakorlat, hogy a kapcsolódó létesítmények ne a lakásokkal egyidőben épüljenek föl. Ezért a Fővárosi Tanács, az ÉVM és az OKISZ a következő ötéves tervben a lakótelepi beruházásoknál biztosítson elsőbbséget a kapcsolódó létesítményeknek. e) A fővárosi közlekedés fejlesztésének célja a tömegközlekedés javítása, ehhez mindenekelőtt a metró vonalak továbbépítése. Szükséges a távbeszélőhálózat rekonstrukciójának, építésének folytatása, az előközművesítés fejlesztése. f) Arra kell törekedni, hogy a főváros lakosságának áruellátása a jövőben is kiegyensúlyozott és színvonalas legyen, csökkenjenek az ellátási különbségek. Újabb, nagy alapterületű ABC áruházakat, vásárcsarnokokat és önkiszolgáló éttermeket kell építeni és — ahol lehetséges — szolgáltatási felvevőhelyeket is kell szervezni. Fokozni kell az árellenőrzést és javítani szükséges a kereskedelem kulturáltságát, a vásárlók érdekvédelmét. Ugyancsak szükséges növelni a főváros idegenforgalmi fogadóképességét és színvonalát, a szolgáltatásban valamennyi szektor eredményes részvételét. g) Biztosítani szükséges az egészségügyben az integráció teljesebbé tételét, tartalmának határozottabb és következetesebb megvalósulását. Javítani kell a munka szervezettségét, növelni hatékonyságát, meg kell teremteni a folyamatos ellátás feltételeit. A VI. ötéves tervben jelentős ágyfejlesztést kell megvalósítani. Az egészségügyi intézmények rekonstrukcióját folytatni szükséges. Kiemelten kell foglalkozni a terhesgondozással, az anya- és csecsemővédelemmel, tovább kell csökkenteni a csecsemőhalandóságot. Javítani szükséges a serdülő korosztály egészségügyi ellátását. Fokozottan és sokoldalúbban szükséges gondoskodni az időskorúak ellátásáról. Javítani szükséges a minisztériumi felügyelet alatt álló országos intézmények és klinikák szervezettebb bekapcsolását a fővárosi betegellátásba. h) Budapest sportját, tömeges, verseny- és élsportját elsősorban a meglevő feltételek kihasználásával kell hazai és nemzetközi téren eredményesebbé tenni. A sport és testnevelés az egészséges életmódra nevelést szolgálja.