MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1980

1980-03-08 7. öe. - 1980_PE 7/508

5V$ -3­beszámolóiban is nagy hangsúlyt helyeztek arra,hogy a ter­melésben elfoglalt helyüknek, arányuknak megfelelően növelni kell a nők arányát a vezetésben, a választott tisztségekben. Kiemelt feladatként jelölte meg azt is,hogy tovább kell javi­tani a kereső foglalkozás és az anyaság együttes vállalásának feltételeit, a nők szakmai, politikai műveltségének növelését. Fontos feladatként jelölte meg a párttagságon belül a nők ala­nyának növelését. A feladatok között azonban ugy érzem nem kellő hangsúllyal fo­galmazódott meg a szemlélet formáló nevelő tevékenység.A jelen­tős elprelépés mellett még ma is gyakori jelenség az idegenke­dés a női vezetőktől, sajnos van olyan tapasztalat, hogy még a nők körében is, a női vezetőknek hatványozottabban kell bi­zonyítaniuk rátermettségüket, alkalmasságukat, szakmai fel­készültségüket. Maguk a nők sokszor nem szivesen vállalják a vezetéssel járó többlet terheket, mert az otthon, a gyermeknevelés gondja szinte kizárólag a nők feladata. Az elmúlt 35 évben a leglassúbb előrehaladás az, amely a nők­nek a családban betöltött szerepében, a háztartáshoz való viszonyában a kialakult szemléletben végbement. Tagfelvételi munkában is egyik legnagyobb hátráltatója a nők felvételének,hogy nem merik vállalni a párttagsággal járó na­gyobb követelményeket. Tehát eredményeink mellett vannak gondjaink.A munkánkat nehezítő szemléleten csak nagyobb társadalmi összefogással, következetesebb szemlélet formáló politikai,nevelő munkával tudunk csak változtatni. Természetesen elsősorban magunknak jelent ez feladatot,saját környezetünk szemléletének alakításával,gyermekeink ilyen irányú nevelésében,de feladata van ebben az iskoláknak, a tömegszervezeteknek és nem utolsó sorban a pártszervezeteknek.

Next

/
Thumbnails
Contents