MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1980
1980-03-08 7. öe. - 1980_PE 7/322
315. - *?3 Ezek a programok, amelyekről szóltata az elvtársak ugy néz ki, hogy a három gyár esetében kb. 18-20 milliárdra van itt szükség egyedül. Hát elvtársak, tfílünk azt természetesen nem kérték, hogy itt szavaztassuk meg ezt az összeget, ezért nem kell vitára bocsátani, de azt azért szeretném hangsúlyozni, hogy csak ok kaptak itt-ott, de azért a városépítésnél Bartha elvtársnő is jelentkezett, nekik is kellene még egy kis iskolácska, óvódácska. És ha megvizsgáljuk a szivünket és megnyilnak attkaink, akkor még jó néhányat tudunk ehhez hozzátenni. Szóval kértek, és ezt fontosnak tartom, hogy az elvtársak azért értik a mai gazdasági helyzet realitásait is, és rendkivül különleges és fontos^lesz az, hogy a vezetés jól szlektáljon. És visszatérek a beszámolónak egy gondolatához, még© pádig ahhoz, hogy amikor nemzeti jövedelem elosztására kerül sor, azon legyünk közösen - és azt az álláspontot képviseljük - , hogy elsősorban a termelőberuházásokra forditsunk összegeket, mert egyedül att tudjuk majd biztositani azt, ha azok belépnek, 81-ben, meg 84-ben, 85-ben, mondom, azokkal fogjuk tudnix biztositani azt, hogy az egyéb problémáinkat is, főleg az óvódácskákat, az iskolát és egyéb programokat megvalósítsuk. Tehát, hogy ebben is egységesek vagyunk, ez a mostani VI. ötéves tervben különösen erre az irányra kell szavaznunk és ezt a vonalat kell erősitenünk. Kedves Elvtársak! Befejezésül szeretném megköszönni Németh Károly elvtársank, TáSFOtt 1 B1Z ° ttság nevében elmondott üdvözletét, és jóki-