MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1980

1980-03-08 7. öe. - 1980_PE 7/238

Ih2 - 3*3 ­nehéz gondjaival küzdő fiatalokat, az alacsony nyugdijjal rendelkező­ket, vagy más körülmények között, nehezebb viszonyok között élőket, ha például Budapesten - ahogy a statisztikai füzetből kiderül - több mint kétszázezer családnak vag személygépkocsija. Ag Ahogy erről Kádár elvtárs a budapesti aktiván szólt, ebben egyébként sincs nem#zeti összefogás és egyetértés. De amit elmondtunk, az számunkra is biz­tatást jelenthet és az is, hogy a párt, a kormány, a társadalom nem­cskk számontartja ezeket a jogos, kielégitésre váró igényeket, hanem lehetőségeihez mérten minderítmeg is tesz annak érdekében, hogy segit­set az előbb emiitett problémáknak a megoldását, vagyis ezek a kérdé­sek a fejlődés nehezebbé vált körülményei között sem kerülhetnek és nem kerülnek le a napirendről. A gondok ismeretében is állithatjuk azonban, hogy amit az életszín­vonalban, az életkörülmények javitásában elértünk, azért nem kell szégyenkezni*, arra büszfcék lehetünk. Itt szó esett a budapesti lakásgondok mellet az eredményekről. Egy országos számot háfy tegyek hozzá ehhez. 8 1960 és 1980 között Magyar­országon felépül másfél millió lakás. Az iedi tervltelje*itését/feltéte­lezve ez azt jelentig ez alatt a húsz év alatt azi ország lakossxixá­gának csaknem fele uj otthonba költözött. Ez azért nem csekélység. Azon kivül - jogosan - elhangzott itt a pártértekezleten is, hogy több óvodai heljtkell. Igen elvtársak, több óvodai hely kell. De azéét nem csekélység ettől a kis országtól, mint teljesítmény, hogy az óvodás korú gyerekek 85 $-a országosan - nagyjából ez az arány Budapesten is ­még ha zsúfoltan is, de el van helyezve. Ne dicsekedjünk, ennél 1 56­kal magasabb arány van az NDK-ban, de az a második hely is dobogós hely és nem akármilyen dobogós hely. Ezzel arra akarok rámutatni; kmgj ha

Next

/
Thumbnails
Contents