MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1980

1980-03-08 7. öe. - 1980_PE 7/133

- 1S6 ­Kikkel, hogyan akarja megvalósítani döntéseit az ilyen pártve­zetőség? A politikai döntések megfelelő előkészítését, az embe­rek értelmi és érzelmi megnyerését seramijTsem pótolja. Ezek nélkül feszültségek keletkeznek, a legígéretesebb akcióink vál­hatnak sikertelenné. Már előzetesen, a munka tervezése során is gondolnunk kell azokra a pártonjkivüli barátainkra, akik közül a legjobbak társaink lesznek a holnap küzdelmeiben. Tisztelt pártértekezlet! Amikor a pártértekezletre készültünk és a beszámoltatási időszak­ban végzett párttaggá nevelő és tagfelvételi munkánkról e rövid összefoglalót készitettük, már a folyó évre és a további évekre vonatkozó feladatainkat is részben megfogalmaztuk. Ezek között szerepel, hogy a párttagok arányait nemcsak alapszervezetén­ként, hanem munkahelyenként is elemzés alá vesszük ,mert több olyan alapszervezetünk van, ahol az összlétszámhoz viszonyitva a párttagok aránya a 3o százalékot közeliti, ugyanakkor ezeknek az alapszervezeteknek vannak olyan munkahelyeik, ahol 2o-3o fő dolgozó között egyetlen párttag sem dolgozik. A kiválasztás és az előkészítés időszakában nagyobb figyelmet fordítunk a 18 és 2k év közötti fiatalokkal való foglalkozásra és tagfelvételük előkészítésére. Egy-két alapszervezetünknél lehetőség van a női szakmunkások arányának javitására. Ennek érdekében javitani fogjuk a nők között végzendő előkészitő,politikai nevelő munkát.

Next

/
Thumbnails
Contents