MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1975
1975-03-01 6. öe. - 1975_PE 6/33
- yr - *6 munkát, kitartó, bátor kiállást követelt minden területen. Ennek véghezviteléhez az segitett bennünket, hogy ismertük a párt politikájában meghatározott célokat, helyeseknek tartottuk ezeket, s ennek tudatában dolgoztunk megvalósításukért,, így értük el, hogy javult a munka termelékenysége, s ma már korszerű, az igényeket jobban kielégítő termeiteket gyártunk. Javultak az élet- és munkakörülmények. Problémáink mellett érezzük az alkotás örömét is. A könnyűipar négy évvel ezelőtt elkezdett rekonstrukciója pedig több évtizedes elmaradást igyekezett pótolni, különösen a textiliparban. Tisztelt Pártértekezlet ! Kedves Elvtársak ! Szeretnék élni az alkalommal és szólni néhány szót vállalatunk, a Hazai Pamutszövő Gyár he^etéről. Ez annál is inkább indokolt, mert néhány évvel ezelőtt a Hazai Pamutszövő Gyár fogalmához az is hozzátartozott, hogy nevünket mindig negativ példák alátámasztására lehetett felhasználni. Kétszer zártuk gazdasági munkánkat veszteséggel 1968. óta. Ez a körülmény dolgozóinkban rossz hangulatot keltett és miután vállalatunk léte is pockán forgott, kevesen akadtak olyanok, akik bizakodók voltak. Sajnos, erre a korszakra az is jellemző volt, hogy az üzemi demokrácia tar&almi vonatkozásaiban nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. (