MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1975

1975-03-01 6. öe. - 1975_PE 6/165

- 252 ­Valamit szeretnék szólni a helyzetről is, amelyben össze fog ülni pártunk XI. kongresszusa. Ezt csak igy, korlátozott értelemben akarom érinteni, mert a Központi Bizottság a belpolitikai és a nemzetközi politikai helyzetet ebből a szempontból alaposan, részletesen tárgyalta és értékelte novemberi ülésén is, és megállapította, hogy a politikai feltételek megfelelőek ahhoz, hogy a XI. kong­resszus eredményesen elvégezhesse munkáját. En inkább röviden arról szeretnék szólni, hogy a Központi Bizottság novemberi ülése óta végbement politikai események mennyiben és milyen irányban változtatták, vagy nem változtatták a helyzetet, ügy gondolom, hogy a Központi Bizottság novemberi ülése óta végbement három olyan esemény, amelyek közül kettőt feltétlenül nagy és jelentős belpolitikai fejleménynek, belpolitikai eseménynek kell tekinteni, és a harmadiknak a jelentősége sem csekély. Ugy gondolom,- és ez Fözponti Bizottságunk mostani ülésén is szóbajött és a Központi Bizottság is igy értékelte, ­hogy november óta a mi belpolitikai helyzetünk legnagyobb eseménye a kongresszusi irányelvek széleskörű vitája volt. Ennek meghatározó jelentősége volt, hatását mindenki fel­mérheti és megitélheti! Talán emlékeznek az elvtársak arra, hogy a kongresszusi irányelvek előtti időszakban nem óriási méretekben,á de azért eléggé elszaporodtak mindenféle kombinációk, -

Next

/
Thumbnails
Contents