MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1970
1970-10-31 5. öe. - 1970_PE 5-I/265
Ibii ,- 402 Az MKD tevékenysége része a tájékoztatás, a közművelődés, a szórakoztatás sokA§&§& és sokszánü együttesének, ezekkel kölcsönhatásban van. Iskolai oktatásunk távlatai- pl. alig ha tudjuk kielégítően megtervezni, ha nem vesszük figyelembe azt a velószinmsithető tényt, hogy mire a mai kisiskolások az egyetemre jutnak, már több rádió hallgatással és tévénézéssel eltöltött óra lesz mögöttük, mint ahágy órát összesen az általános és a középiskola padjaiban töltöttek. Az is kézenfekvő, hogy a rádiós és a tévés alkotóműhelynek várják a műsorok alapos és elmélyült marxista elemzését. Ameddig azonban kritikusaink nem érzik elég rangasnak a rádiój-és a tv kritikát, addig erre nem kerülhet sor. Pedig a közönséget orientálni, nevelni kell. Pártértekézletünkön, valamint az azt megelőző taggyűléseken eredményeinknek, gondjainknak, megoldott vagy megoldásra váró problémáinknak jóval hosszabb soráról esett szó, én ezek közül egynéhányat emeltem csak ki. Pártértekezletünk cselekvésre ösztönzően birálta fogyatékosságainkat és hangsúlyozta a kommunisták, a szerkesztők felelősségét a munka hétköznapjaiban. A műsorok szocialista jellegének erősitése, az igényesebb, művészi mérce érvényesítése, a jó tendenciák hatékonyabb segitése, a negativok elutasitása, és végül de nem utolsósorban a hatásosabb érvgazdagabb, a tömegek közgondolkodását poztivan befolyásoló müsorgyakorlat^. Ü azok a követelmények, amelyeknek az intézmény kommunistái a ma és a holnap feladatainak teljesítésénél meg akarnak felelni. A VIII. kerületi küldöttek és a magam nevében az előterjesztett okmányokat és Németa Károly elvtárs szóbeli kiegészítését elfogadom. /Taps/ iGíT