MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1970
1970-10-31 5. öe. - 1970_PE 5-I/162
(61 244 Az alapvetően jellemző ideológiai és politikai ráhatás, meggyőzés mellett indokoltnak látjuk azt is, hogy a gazdaságpolitika eszköeeivel segitsünk, vagy ne segitsünk müveket. Fokozottabban segitsük azokat, akik valóban a szocialista társadalmink fejlődését és érdekeit szolgálják, és ne segitsük azokat, akik politikailag, erkölcsileg kétes nézeteket, torz felfogásokat, érdekeket és Ízléseket fejeznek ki. Más kifejezéssel élve, a már közkeletűvé vált elveket, a három fefcfe t-t - ami, egymás között beszélgetve, mondták, hogy nem is három t, hanem tulajdonképpen négy: tájékoztatás, támogatás, tűrés és tiltás - tegyük egyértelművé, mint fogalmat, és következetessé,mint gyakorlatot. Indokoltnak látszik^ közoktatatási rendszerünk egészének, az oktatási reformtörvény megvalósulása tapasztalatainak széleskörű tudományos felmérése, elemzése, és az ezzel együtt tapasztalható gyengeségek, ellentmondások leküzdése, a leküzdéshez szükséges feltételeket is magában foglaló feladatok kitűzése. Kedves Elvtársak! Az I.kerületi párttagság képviseletében megjelent küldöttek nevében a Budapesti Pártbizottságig jelentéseivel, ÚJ Németh. Károly elvtárs által ismertetett bevezetővel egyetértünk. Ugy vóljüK, hogy azokaafc-a vitában elhangzott, és várhatóan elhangzandó észrevételekkel és javaslatokkal történő Klegészitési utánj" nemcsak tükrözik eredményeinket, gondjainkat és tartalmazzaK jövőbeni budapesti feladatainkat, hanem egyben hozzájárul/pártunk X. Kongresszusa munkájához is. Köszönöm figyelmüket, /taps/ IQI