MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1970
1970-10-31 5. öe. - 1970_PE 5-I/130
111 - 193 nevelésében végzendő feladatait illetően. Hogy eddigi gyakorlatunkban egy kicsit a „mindenes" szerepkörre válalkoztunk, az igaz ! Az ezért kapott kritika jogos, de látni kell azt is; a KISz nem j ószántából lett „mindenes", a plusz feladatokat nem azért vállaltuk, mert nem volt mivel foglalkozni. A helyes munkamegosztás csak akkor valósulhat meg, ha a különböző szervek és intézmények helyesen értelmezik és végre is hajtják feladataikat. Ezt nem a szószaporítás miatt hangsúlyozom, hanem azért, mert az elmúlt években sokszor találkoztunk helytelen szemlélettel és gyakorlattal. Tisztelt Pártértekezlet ! A KISz vezetésében és irányításában jelentős a fejlődés. Nem valósult meg azonban még kellően az alapszervezetek önállósága, kezdeményező készsége és a hozzáértő irányítás egysége. A hiba fő forrása, hogy a különböző szinteken és rétegekben a tevékenységi formák szinte azonosak, másrészt nagyon sok az egészségtelen másolás, a helyi sajátosságoktól független munkastílus. A másik nagy gond, hogy bár önállóságot várunk szervezeteinktől, a feladatok sokaságával árasjfamk el őket, amelyeknek nehezen vagy sehogysem tudnak eleget tenni. Helytelen gyakorlat, hogy a KISz Központi Bizottságától lefelé mindenki ugy érzi: a feladatokhoz hozzá kell tenni valamint - ahelyett, hogy a módszerek elterjesztésére és a feltételek megteremtésére, az alapszervezetek munkaközbeni segitésére forditanank nagyobb gondot. Vezetőink egy része - mivel biztos akar lenni munkája sikerében - tulmozgósit, túlbiztosít. Pedig hát az ifjúsági mozgalom semmiképen nem lehet kockázatmentes. Hibák, kudarcok - főleg alapszervezeti szinten - a dolog természetéből következően adódhatnak. &O