MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966

1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/79

- 124 Mikor pedig bemutattuk Diderot Apácáját, kaptunk olyan levelet, amely azt mondaa, szemtelenség tőlünk, hogy iratunk ál/néven egy klérust támadó darabot és ezt mutatjuk be. Szegyéljük magunkat ! Erre azt válaszoltam, hogy bár lenne néhány olyan magyar iró, mint amilyen Diderot volt. És sorolhatnám a példákat, annak bizonyítására, milyen nehéz a mai korról szóló művészetet csinálni. Mi azt mondjuk, hogy a mai korról szóló művészet kellene, de adott esetben akikről az szól, nagyon rosszul érzik magukat, bár itt vanna/distanciák is. Előfordult más eset is. Itt voltak Rajkinék, és előadtak egy olyan jelenetet, amikor egy igazgat} ül bent a színpadon, aki nem ért a dolgához. Ez természetesen csak egy igazgató, mert általában nem az a jellemző, hogy az igazgató nem ért hozzá. /Derültség./ Bement hozzá a rendező és azt mondta, hogy ezt nem lehet megcsinálni, mire az igazgató azzal válaszolt, hogy "akkor maga ki van rúgva." Körülnéztem és láttam ott egy olyan igaz~ gatót, aki hasonlitott ahhoz, aki a színpadon ült. Mondom magamban: "Te jó ég, ez most hogy el lehet keseredve, hiszen róla szól a mese!" Odanézek jobban, hát látom, hogy hangosan nevet és rám néz. Csak nem azt gondolta, hogy én vagyok az az igazgató? /Derültség/. Azért mondom, hogy nem olyan veszélyes ez a probléma, mert ilyenkor nagyon ritkán gondolunk magunkra. De minden__esetre tény, hogy rendkívül nehéz művészetet létrehozni olyan szellemiségben, amelynek nincs humorérzéke. Mert bármilyen furcsa dolog - nagyon jól tudunk a viöceken nevetni - igazi humorérzékünk még nincs. Mert az más. Tapasztaljam már, hogy jöttek ki elvtársak a Vidám Szinpadról rettenetesen feldúlva, hogy micsoda destruktiv humor az. Tudomásukra hozom, hogy a humor általában destruktiv, hiszen mindig olyasmin szoktunk nevetni, ami a másiknak kellemetlen: a legnagyobb öröm a káröröm. -n