MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966

1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/72

* 114 mindig célravezetőbb, mint arra, hogy ne kapdunk gólt. És ki­derült, nem először és nem utoljára a felszabadulás óta, hogy értünk mi a gól-lövéshez is. Az az atmoszféra, amely ősszel tapasztaliható volt, - kulturális életünkről beszélek - azt bi­zonyltja, hogy igenis van erőnk, van mondanivalónk és nekünk kell minden területen támadnunk, mert a mi igazunk olyan, hogy könnyű képviselni, bármilyen furcsán hangzik* Ady Endre azt irta a század elején valamikor, hogy nincs még egy nép, amely ugy tud panaszkodni, mint a milfreafe* Persze azt is hozzá tette, hogy minden okunk meg volt erre. Gondolom, Ady óta történt egy és más. Azt hiszem, ezt nem kell bizonyitani jobban, mint a Himnusaunkkal. Abban is vannak ilyen sorok: "Balsors akit régen tép, hozz rá vig esztendőt, megbűnhődte már e nép a multat," - és itt a jövendőre is utal, előre* Tehát még A a himnuszunk sem különösen optimista. Félreértés ne essék, ezt csak megállapitom, semmi problémám nincs, /derültség/ Talán ebből a sokat szenvedett történelemből ered, hogy az emberek nem annyi idősek, amennyi a koruk, hanem mint az őseik. Az a sok szenvedés, amit az idegrendszerünkben magunkkal hozunk, okozza, illetve ebből következik, hogy nem mindig reagálunk megfelelő idegállapottal az eseményekre. /f tájékoztatást gyakran szoktuk birálni. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem szinte felfoghatatlannak tűnik a tájékoztatás mennyi­sége. Nemcsak a sajtóra gondolok, hanem az elmúlt évtizedekben > a bombákra, fegyverekre és egyéb drasztikus tájékoztatási esz­közökre is. Kezembe került egy határozat a tájékoztatás megja-

Next

/
Thumbnails
Contents