MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966
1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/69
*• 111 — Nyilvánvaló, ho c ;;y ma pontosan megmondani a termelői és fogyasz„ tói árak mikénti alakulását nem lehetséges, de minden dolgozót meg kell nyugtatnia annak a ténynek, hogy a Párt és a kormány az életszínvonal emelését biztositani kivánja. A negatív vonások mellett is, kerületünk kommunistái ugy értékelik a helyzetet, hogy a munkában előforduló fogyatékosságok/ éppen a Párt helyes, a dolgozók véleményét, tetszését elnyerő politikája következtében leküzdhetők. s Munkás- Paraszt Kormányunk születésének é^vfordulóján, visszatekintve az eltelt időszakra, örömmel tölthet el mindenkit társadalmunfe jmké előrehaladása, országépitő munkánk eredményei. Kedves Elvtársak! Ezúttal is kifejezzük egyetértésünket a Budapesti Pártbizottság 4 éves tevékenységével, a beszámolóval, Németh elvtárs szóbeli kiegészitésével és az előterjesztett határozati javaslattal. Biztositjuk pártvezetőségünket, hogy Újpest kommunistái meggyőződéssel követik és vallják magukénak pártunk politikáját. E nagymultu munkás kerület forradalmi hagyományaihoz méltóan eleget fogunk tenni a IX. Kongressszus által ránk rótt feladatoknak. Kazimir Károly jJP ' 4 Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! Tisztelt Pártértekezlet! Mielőtt idejöttem, a VI. kerületiek lelkemre kötötték, ne feledjem el magmondani, hogy a VI. kerület küldötte vagyok és hogy az ő nevükben beszélek. Gyorsan megteszem tehát az elején, nehogy véletlenül elfelejtsem és ne tudjam jóvá tenni. Azért is meg Q^