MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966

1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/63

-lo2­A hozzászólások döntő többsége abból a nézőpontból indult ki, hogyan lehet az adott területen a párt, a szocializmus - épitésének ügyét előre-vinni, segiteni. Elvársaink, munkások, értelmiségiek mély felelősségérzettől áthatva mondták gondolataikat, tapasztalataikat, javaslataikat. Mindezekből pártbizottságunk is sok hasznos útmutatást kapott. A kongresszusra való felkészülés során számottevő ered­mények születtek a EX kerületi pártmozgalomban, a párttagság eszmei, politikai és cselekvési egységének erősitésében, a párt tömegkap­csolatának kiszélesítésében. Minden szinten erősödtek pártszerve­zeteink, növekedett a választott testületek szerepe. Ez a jó légkör lehetőséget teremtett a szocialista munka eredményeinek növekedéséhez minden szinten. A szocialista brigádok a pártszervezetek kezdeményezésére vállalásaik döntő részében a munka minőségi mutatóinak megjavítására tettek vállalást. De jelentős hangsúlyt kapott ez alkalommal a szocialista ember-formálás, a szocialista tudat növelésének több fontos kérdése is. Ugyancsak nagyon sokrétűek, szinesek és változa­tosak a kulturális igények, a szakmai tudás, és az általános isme­retek bővitésére irányuló felajánlások is. Mindezek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a kerület üzemei eredményesen teljesítették a kerületünkre eső célkitűzéseket. Számot adhatunk a Budapesti Pártértekezletnek arról is, hogy az 1966. első háromnegyed-éves terveket is sikeresen teljesí­tették üzemeink, különösen a minőségi mutatók tekintetében van jelentős előrehaladás. A kerület üzemei közül többnek, - ha az év hátralévő részében munkájukat hasonlóan végzik, mint eddig - lehetősége van arra, hogy jó eséllyel ott legyen a kongresszusi vándorzászlóért,

Next

/
Thumbnails
Contents