MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966
1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/433
- 2 Á jövőre nézve megfontolandó, hogy - a gazdaságossági szempontok messzemenő figyelembevételével - sor kerüljön-e ilyen konyhák kialakítására. A mezőgazdaság szocialista szektora területén megállapítható, hogy lassú fejlődés ellenére, még számos közegészségügyi hiányosság áll fenn. A szociális alap felhasználásával, csak az elmúlt két esztendőben sikerült javulást elérni, azonban fokozott ütemben kell a még fennálló hiányosságok kiküszöbölésére törekednünk. A camping táborok területén a helyzet, az elmúlt évben sokat javult. Az előző időszakokban komoly problémát jelentettek a római parti camping tábor hiányosságai, kevés férőhely száma és az úgynevezett szükségszerűen kialakult vad-campingek. A római-parti camping tábor befogadóképességének növelésével, valamint a Dénes uti uj tábor létesítésével, az elmúlt évben közegészségügyi problémák megoldódtak. Szükségesnek látszik azonban, hogy az idegenforgalmi szervek készüljenek fel a várható idegenforgalomra, annak számszerű alakulására és eleve tegyenek intézkedéseket uj, korszerű táborok létesítésére. Fővárosunk területén többezer dolgozó munkásszálláson nyer elhelyezést. Bár a szállások rendje az utóbbi években sokat fejlődött, még mindig akadnak olyanok, melyek a közegészségügyi követelményeket nem elégítik ki. Az építőipar az uj központi, minden igényt kielégitő munkásszállások létesítésével, saját területén a kérdés megoldását nagymértékben előre vitte. Ajánlatos lenne, a kisebb létszámú, több tárcát érintő munkásszállások helyett, az építőiparihoz hasonlóan, összevontan uj munkásszállásokat létesíteni. A főváros köztisztasági helyzete az elmúlt években, a sok értékes kezdeményezés és az egészségügyi szervek munkája ellenére sem fejlődött megfelelő szinten. Az elmaradás fő okaként a Köztisztasági Hivatal 15 %-os munkaerő hiánya, a lakosság fegyelmezetlensége és a házfelügyelők nem megfelelő munkája jelölhető meg. Hozzájárul még ehhez az építkezések körüli szabálytalanságokból, valamint a növekvő . / . kll