MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/65

- 63 ­X. kerületben barak iskolákban tanítottak teljesen jogos volt a Fővárosi Tanács álláspontja, de nem jogos most, amikor gyönyörű uj iskolákat kaptak a külső kerületek, a belsők pedig 80 éves el­avult ócska épületekben, zsúfoltan, 45-ös és 52-es napközis lét­számmal dolgoznak. Nagyon kérem tehát a Fővárosi Tanácsot, hogy ezt a szemléletét változtassa meg. Bocsánatot kérek, hogy túllép­tem az időt. Elnézést kérek és köszönöm szépen türelmüket. /Taps./ Varga Péter elvtárs: Kedves Elvtársak! Kedves Elvtársnők! A beszámolóval a magunk részéről egyetértünk, mert nagyon szeré­nyen, mértéktartóan összegezi az eredményeket, ugyanakkor kriti­kusan nézi a Budapesti Pártbizottság beszámolója a tevékenységünk­ben még előforduló hibákat. Kerületünkben is mint másutt, megtartottuk a küldöttválasztó tag­gyűléseket, a pártértekezletet, valamint a pártnapokat is. A párt­napokon elsősorban a mai pártmunka, az élet különböző területein folyó tevékenységünk szerepelt, ezt tettük kritika tárgyává és mindenekelőtt az irányelveket vitattuk meg. Az irányelvekről szóló véleményeket röviden ugy tudnók összegezni, hogy általában véve ér­deklődés és helyeslés nyilvánul meg az irányelvekkel szemben. Párt­tagságunknak és dolgozóinknak az a véleményük, hogy az irányelvek a jövőt mutatják és ez a jövő egyben a mostani politikai vonalunk folytatását jelenti. A párttagok és a pártonkivüliek biznak a mai Központi Vezetésben, a párt helyes politikai vonalában. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk azt, hogy az utóbbi időben előfordult személyi változások természetesen okoztak némi kétséget egyesek részéről, hogy Daj> nern lesz-e változás. De miután a párt ezt is megmagyaráz­ta a dolgozó tömegeknek, a párttagságnak, megértették, hogy a párt politikai vonalának stabilitása fontosabb egyes személyek stabili­tásánál, ha ezek nem értik a párt politikáját és nem akarnak annak szellemében dolgozni. A mai légkörből, a párt mai politikájából fakad, hogy felelősség­érzettel és önállóan dolgozhatunk, ahogyan ezt a Budapesti Pártbi­zottság beszámolója is megállapította. Tehát lehet önállóan dolgoz­ni, önállóan tevékenykedni. De ez egyben arra is kötelez bennünket, ahogyan ezt a Budapesti Pártbizottság is nézte, hogy az életünk te-

Next

/
Thumbnails
Contents