MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962
1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-II/21
I II. A vaskohászati termékekkel való gazdálkodás területéről az alábbi főbb példákat hozhatjuk fel: 1./ Univerzálacél termelési kapacitásunk - főleg a kikészítés elégtelensége miatt - erősen korlátozott. Számos célra jól megfelelne a jelenleg elegendő mennyiségben levő durva, illetve középlemez is univerzálacél helyett. A felhasználók azonban nem fogadják el ezt a cserét, mivel az univerzálacél olcsóbb már alapárban is, mint a lemez, emellett a lemeznél az átvágás és sorjázás is további többletköltséget jelent. 2,/ A Salgótarjáni Acélárugyár a bevonatlan acélhuzalból 1962-re kb lo.ooo t-val nagyobb feladatot kapott az elmúlt évinél. A terhelés során azonban kiderült, hogy csak vastagabb méretekre vonatkozik a termelési többlet, mert a termelési tervben előirt mennyiségei csak a nehezebb áruval lehet biztosítani. Emiatt jelenleg 5o9 tonna vékony méretben /o,6-1,6 mm 0 / rendelt huzal van vita alatt. Véleményünk szerint ilyen esetben módositani kell a termelési tervet, inkább kevesebbet termeljen a mü, de az olyan legyen amire szükség van. /A termelési terven felül természetesen az ezzel összefüggő többi tervet is komplexen változtatni kellene/. 3./ Hasonló a helyzet az LKM uj középsorával kapcsolatban. A mü a tervben reá kiszabott tonna termelést csak meghatározott termékösszetétel mellett tudja hozni s ezért pl. a munkaigényesebb 5o mm-es szögacélból csak korlátozott mennyiséget hajlandó elfogadni. Megoldási javaslatunk a 2. alattival azonos. 4./ Szovjet importból számottevő mennyiségű Ötvözött buga tárol a Perroglobusnál /kb. 3oo t/. A kovácsüzemek nem hajlandók átvenni, mert a szovjet minőségek drágábbak, mint a hasonló magyar minőségek és vevőik e drágább árat nem vállalják, mivel az önköltségüket rontja. 5./ Salgótarjáni Acélárugyár uj szalaghengerdéje termékei a döntő mértékben importból származó hidegen hengereltlemezek helyett igen jól lehetne felhasználni. A fogyasztók nagy hányada mereven elzárkózott ezirányu felhívásunk elfogadása elől, mivel a hidegen hengerelt szalag drágább, s igy önköltség romlást okoz számunkra. Fenti főbb példákat hoztuk fel eddigi tapasztalatainkból és megítélésünk szerint e kérdések a felhasználói részről korrekció, engedélyezéssel, termelő részről pedig a kiszállítási feladatnak megfelelő termódositással oldhatók meg.