MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/56

- 54 ­termelő erővé válik, akkor ezt ugy kell érteni, hogy a szocialista táboron belül nemzetközi munkamegosztásra támaszkodva fejlesszük és ezen a vonalon vigyük tudományos kutatásunk területét, amivel éppen aekünk kell foglalkozni. A helyzet az, hogy hazánkban a tu­dományos kutatásnak ilyen jellegű fejlesztési problémái még nem kellőképpen megvitatottak, és ugy gondolom, a távlati tudományos terv további javitása során a nemzetközi kooperáció figyelembevé­telére kell elsősorban törekednünk és gondolnunk. Ami a mi intézetünket illeti, a Központi Fizikai Kutató Intézet ugen nagy létszámú intézet, igen nagy anyagi áldozatok árán műkö­dik. Éppen ezért kétségkivül nagyon nagy a felelősségünk, hogy a ránkbizott anyagi és műszaki erőkkel mit teszünk. Feladatunkat ab­ban látjuk, hogy az atomenergia békés hasznosításának tudományos hátterét biztositsuk. Ahhoz, hogy kellő mértékben járhassunk el a koncentrálás terén, korábban igen intenzív lépéseket tettünk a ku­tatás szétosztottságának megszüntetésére. Ennek eredménye, el kell az Elvtársaknak mondani - ez nyilvánvalóan olyan, amiről elég sokat hallottak, de ha ismétlem, ágy hiszem nem felesleges - a radioaktív izotópokkal, különösen gyorsan homlokkal ellátjuk ma már az ország szükségletét és különböző klinikák felhasználják a múló részeit. A tudományos kutatás végzéséhez szükségas nagyon magas műszaki igé­nyeket kielégitő mászerek tervezése és épitése során jelentős ered­ményeket értek el intézetünk dolgozói. Az elkészült műszerek nemzet­közi szinten is megállják helyüket, több nemzetközi felülvizsgáló bizottság elismeréssel nyilatkozott róluk. Ezek a mi munkánk gya­korlati vonatkozásaixxxxxMyKégEfc. Természetesen ahhoz, hogy Jgyakor­lati vonatkozású tevékenységet folytathassunk, szükséges a tudomány­ág nagyon komplex müvelése. A tudomány, mint közvetlen termelő erő nemcsak olyan vonatkozásban jelentkezik, hogy segit a termelési fo­lyamatok ellenőrzésénél, javitja a minőséget, mert közvetlenül a termelés számára hasznos, hanem mindezzel a tevékenységgel együtt lehetővé teszi, hogy ilyen termékek kialakuljanak. Az alapoknak, uj összefüggések feltárásának vizsgálata is idetartozik. Amikor tudomá­nyos tevékenységünk komplex voltáról beszélünk, abba bele kell ér­teni az alapok müvelését is. Azt hiszem, ilyen komplex értelmezés­ben a mi intézetünkben az alaptudományi tevékenység, az alapkutatá­si tevékenység és az alkalmazott tevékenység egysége igen jól kiala­kult. __

Next

/
Thumbnails
Contents