MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/403

- 5 ­tőségeink non voltak és sincsennek, hogy kór­házi, ágyainkat, rendelői óraszá :at a szükséglet­nek felelően emelni tudtuk volna. Ezt bizonyit;jil a Főváros fejlődéséről kiadott jelentés is. Kórházáig inkban azgjpa: és rendelőintézeteinkben nagy a zsúfol" ság, igen sok helyen - tegyük hozzá igen helytelenül­Aaz egészségügyi dolgozók Munkakörülményeinek rovásá­ra emelték az ágyszámot, vagy hoztak létre diagnos­tikus, vagy therápiás egységeket. Az hogy az egészség ügyi ellátásunk nivója lényegesen mégsem csökkent, elsősorban az orvosok ós egészs i dolgozók áldo­zatkész munkájának köszönhető. Ezt nagy nyomatékkal szeretném kihangsúlyozni, mert egy év előtt egy pár hónapon keresztül különböző nyilvános fórumokon, a sajtóban és más helyeken olyan hangulatot alakitottr! ki - igen helytelen és elégé el nem Ítélhető általa­nositá:: okkal az orvoskkal és egészségügyi dolgozó'- '. ^kapcsolatban, mely nekünk politikai munkásoknak sok nehézséget okozott munkahelyünkön. Egy pár magáról -feledkezett és az orvosok szá:iához viszonyitva elenyészően csekély számú ember nem typusos példá­jából igyekeztek egyesek általánosításokat végezni. I.íeg kell mondanunk, hogy ez nem használt az egészség­ügyi dolgozók nevelését illetően. Az orvosok és eü. dolgozók legnagyobb része becsületes, hivatástudó és egyre több közülük hive rendszerünknek. De az álta­lánosítások nem segitettékelő azon orvosok elszige-

Next

/
Thumbnails
Contents