MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962
1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/360
- 7 A kovácsmühelynek még tavaly három brigádja volt mind három okleveles brigád. Az idén egyesültünk és most versenyben vagyunk a szocialista műhely cimért és eddigi munkánkat ugy vittük, hogy mind gazdaságosabb legyen a termelésünk, mely munkáért az erkölcsi megbecsülésen tul még lo ezer forint jutalmat is kaptunk Czottner elvtárstól és ez sem egy rossz dolog* Természetesen voltak és vannak problémáink -: az egyik ilyen problémáink a bizalmatlanság volt, mely a brigádok egyesülése után jelentkezett* Ennek a felszámolásában sokat segitett az önkiszolgáló fizetésnapok bevezetése* Amikor az első ilyen fizetésnapot bevezettük, arra gondoltunk, hogy azért nem fog ártani valamiféle ellenőrzés, ügy képzeltük el, hogy a fizető asztalt odatesszük a műhely közepére és azt mondjuk emberek vegyétek fel a fizetéseteket és majd valamelyikünk valahonnan kukucskálni fog* És még egy kicsit mérgesek is voltunk amikor ezzel a Pártbizottságunk nem értett egyet*