MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/223

- 41 ­méretükben iMh helyesel^oltiSi Az üzemi pártbizottságok 26,6 %-át, a hivatali pártbizottságok 30.8 %-át, a kerületi pártbizottságoknak pedig 33*2 %-át ujitotta meg a párttag­ság. Az újjá nem választott elvtársak az adott területről való időközbeni eltávozás, betegség, funkcióval való tulhal­mozás «s részben alkalmatlanság miatt maradtak ki. A párt­bizottságokban növekedett a nők aránya, és a magasabb képzett-* seggel rendelkező elvtársak száma. -O Uj vonása volt a tanácskozásoknak, hogy meghívtak tekinté­lyes közmegbecsülésnek örvendő pártonkívülieket. A meghívot­tak szívesen és aktivan vettek részt a kommunisták tanácsko­zásain. Személyesen is meggyőződhettek róla, hogy a kommunis­ták nem belső titkos problémáikat, hanem a közösség ügyét és az adott terület továbbfejlődésének módozatait tárgyalták. A pártonkívüli barátaink által elhangzott javaslatokat, kritikai észrevételeket megszívleljük, elismerésüket annak a politikának igenléseként fogjuk fel, amelyet az ellenforrada­lom óta hűen követünk. -•giag'bs-l^Pártórt&kcffllet ! Az elért fejlődés számottevő és nagyjelentőségű, erősiti bea­nünk ügyünk igazában és legyőzhetetlenségébe* vetett hitet, ujabb erőt ad az előttünk álló még nagyobb feladatok végrehaj­tásához. A kongresszusi irányelvek marxista -leninista módon elemzik és értékelik a szocializmus épitésében megtett utat. 'F)

Next

/
Thumbnails
Contents