MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1959

1959-10-31 2. öe. - 1959_PE 2/79

- 68 ­rik, hogy az általuk félrevezetett emberek fognak majd szemre­hányást tenni nekik, hogy "miért hazudtatok!?" Na, de ahogy szokták mondani, ők beszökhetnek amit akarnak, mi megyünk előre a magunk utján és ez az ut nem a harc élezése fe­lé vezet - ami bennünket illet - hanem mindinkább és mindnagyobb mértékben a népek és államok békés egymás mellett élése felé, s belső életünket illetőleg pedig az alkotó és zavartalan munka i­ráByában haladunk. Mi ettől saját elhatározásunkból sohasem fo­gunk eltérni. Ez ellenségeinktől függ. De ha ők a mi alkotmányos rendünk ellen támadnak, vagy néünk békés épitő munkája ellen tá­madnak, akkor legyenek nyugodtak, hogy minidg azzal a felelős­séggel és kötelességérzéssel fogunk eljárni, amely nekünk azt pa­rancsolja, hogy alkotmányos népi rendünket, népünk békés épitő munkáját megtorlatlanul zavarni ne engedjük. Nagy feladatok vannak előttünk. Feltétlenül fejleszteni kell a vezetés szinvonalat, fejlesztenünk kell az ideológiai munkát, a politikai munkát, a gazdasági épitő munkát, s a kulturális épitő munkát is. Az élet bonyolult dolog, valahogy már olyan - különö­sen a szocializmus épitésének menetében -, hogy a kommunisták va­lahogy munka, feladat, és probléma nélkül nem igen maradnak. Mindig van feladat. A feladatok természete más. Az a helyzettől és az időtől függ, hogy mi kerül előtérbe. Vegyük pl. az ideoló­giai munkát. Talán vannak itt, akik emlékeznek rá, hogy volt egy valamikor világhires riportkönyv: John Reed Tiz nap, amely meg­rengette a világot. Ebben le van irva egy rendkivül rokonszenves ember, egy vörös katona, aki - ez a polgárháború időszakában van - vitába bonyolódik az utcán olyan "nagyon müveit", esszer meg mindenféle nézetű diákokkal és ezek a diákok fogasabbnál fogasabb kérdéseket adnak fel ennek a vörös katonának. Sz minden kérdésre válaszol, hogy "két osztály van, a munkásosztály és a burzsoázia. Azt mond meg nekem, hogy te melyikkel tartasz, a munkásosztállyá, vagy a burzsoáziával?" Él akármit kérdeztek, ezzel, igy válaszolt. Ilyen emberek vannak ma is. Szerintem az a vörös katona és a mi mlyen embereink akik ezt az egyet jól tudják, nagyon jól képzett marxisták ! /Taps./ Talán nem sokoldalúan képzett marxisták, de aki ezt az egyet jól tudja, hogy "két osztály van, s azt mondd meg nekem, te melyik­kel tartasz?", az jobban eligazodik az élet ügyein mint némelyik 93 ORSZÁGOS LFVÖLTAR

Next

/
Thumbnails
Contents