MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1957

1957-06-08 1. öe. - 1957_PE 1/76

akik annak idején elsőként vették fel a Bocskay spkát és még mindig a vezetésben vannak. Ezek az emberek nem tudtak semmit tenni az el­lenforradalom leverésére, de ugyanakkor képesek voltak arra, hogy a légvédelem és a légierő soraiban megszervezzék a szovjet hadsereg szembeni ellenállást és a légvédelmi tüzéreket Kistarcsánál felhasz­nálják arra, hogy a szovjet hadsereget akadályozzák. És a légvédelmi parancsnok képes volt arra, hogy felhívást adjon ki, hogy a szovjet hadsereg hagyja el Budapest területét, mert ellenkező esetben bom­bázzák őket. Ezeket a honvédségi vezetőket - bár leszerelték őket, de meghagyták rendfokozatukat, s jó állásokba helyezték őket. Ezzel nem lehet egyetérteni. Ezelőtt egy kisebb lopásért, vagy enyhébb szabálytalanság miatt leszerelték a tiszteket, kizárták a pártból és két három évre le is ültették őket. Ma megmaradnak rendfokozatuk­ban és ezen felül jó beosztást kapnak. A légierővel kapcsolatban van egy észrevételem, különböző jelzé­seik vannak, • hajózó"stb. és abban volt egy vörös csillag. Több­ször láttam még ma is, hogy a vörös csillagot a jelzésben eltakar­ja a Kossuth cimer. Megkérdeztem az egyik katonát mondja meg, miért nem veszik le a vörös csillagról a címert, azt mondotta, hogy nincs még parancs rá, azért nem veszik le. Az a javaslatom, adják ki pa­rancsba, hogy az egyenruháról vegyék le a Kossuth cimert, mert nem odavaló. A VI.kerületi munkásőrség nevében azt Ígérem, hogy mi a fegyvert a kezünkből nem adjuk ki és ne legyenek féltékenyek ránk a hadse­reg és a rendőrség tagjai, mert ha nálunk a fegyver, mi mint mun­kások biztosítjuk az ő munkájukhoz az anyagi bázist, de mi munkás­őrök ha kell meg is védjük a hadsereget és a Belügyminisztérium rendőrségét fegyverünkkel. A munkáslevelezés kérdése nálunk nagyon elhanyagolt terület, mert saját magam tapasztalom, hogy - ugyanis többször irok különböző újságokhoz, a Népszabadsághoz, magasabb fórumokhoz, de választ még sehonnan sem kaptam. Meg kell valósítani, hogy érdemesítsék arra a munkást, hogy ha levéllel fordul a magasabb szervekhez, legalábbis nyugtázzák levelét azzal, hogy talán még el is fogják plvasni.

Next

/
Thumbnails
Contents