MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1957

1957-06-08 1. öe. - 1957_PE 1/40

- 40 - Mo Ezzel kapcsolatban néhány szót a beszámolóról. Én a beszámolóval egyetértek, hiven értékelte mind az október előtti helyzetet, mind az azt követő állapotot. De meg kívánom jegyezni, hiányolom azt, hogy kevés szó hangzott el arról, hogy a Budapesti Pártbizottság mit kivan konkrétan csinálni a termelés pártirányitásának megjaví­tására, illetve az ellenforradalmi, vagy a velük szövetséges elemek további leleplezésére. Néhány szót a kerületi problémákról. Véleményünk az, hogy az eddigi eredményeket is azért értük el - a Szovjetunió segítségével, mert a kommunisták talpra álltak, nem hagyták magukat félresodorni. Véle­ményünk az, hogy most szinte fordulópontnál vagyunk, meg kell vál­toztatni munkánkat. A további sikerek és eredmények is attól függ­nek, hogyan tudjuk most, uj módszerrel a dolgokat megoldani, hogyan tudunk uj módon dolgozni. Mi gátolja a mi munkánkat, illetve a harcos kommunista munkát, mi nem engedi továbbmenni? Problémánk van a párt vezetésének a kérdésé­vel. Az a tapasztalatunk, hogy ezidáig a kommunisták kicsit önmaguk körül forogtak, önmagukat szervezték. Ez jó volt,helyes volt, vi­szont most már akadályozza a munkát, bizonyos fokú elszigeteltséget jelent a nagy munkástömegektől, vagy egyéb rétegektől. Mi eddig saját magunkat szerveztük újjá. A másik az, hogy a karhatalom terü­letén a rendőrség megtisztogatásával a legjobb elvtársak fegyverbe állításával biztosítsuk, hogy még csak kísérletet se merjenek tenni az ellenforradalmárok. Hagy problémánk, hogy a párttagok figyelmét kifelé fordítottuk, meg­javítottuk a kapcsolatot az emberekkel. Ezzel kapcsolatban megvan a mi nehézségünk. Itt szeretném felvetni azt, hogy most is sokat be­szélünk, vannak jelmondatok, hogy a proletárdiktatúrának töretlenül érvényesülnie kell. Nekünk az az érzésünk, illetőleg tapasztalatunk, hogy ami a fegyvereket, az elnyomást illeti, az nagyjából - még nem a legjobban - de megvan. Nagyon keményen tartjuk a fegyvert és egyet­értek azokkal, akik olyan nagyon védik a fegyvert, azt mondják -mint nálunk is -, hogy a munkásőröktől egy töltényt se vegyenek el. De meg kell mondani azt is, hogy az alapszervezetekben nagyon sokat kell tenni azért, hogy a proletárdiktatúrát helyileg, lent az üzemek­ben is megfelelően érvényesítsék. LIa eléggé csapkodunk. Kritikailag [ OmZÁQOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents