MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988
1988-12-19 225. öe. - 1988_PB 225/48
m 9 ban hasznosítja. Legyen kötelessége, hogy a párttagság, a pártszervezetek meghatározott körének, illetve választóinak véleményét kikérje a pártbizottság döntéseinek előkészítése során, illetve akkor, ha a felsőbb pártszervek tervezett döntéseiről vagy a már meghozott határosatokról vélemény nyilvánítására szólították fel a pártszervezeteket. Feladata as is, hogy továbbítja a pártbizottsághoz azokat a kérelmeket, bírálatokat, észrevételeket, javaslatokat, amelyek közvetítésére a párt tagjai, szervezetei, szervei felkérik* v Az apparátusnak a pártbizottság elé nyitottabb előterjesztéseket kell készitenie /pontos politikai helyzetelemzést, az érdekviszonyok reális feltárásával, alternatív javaslatokkal, sőt esetleg döntési javaslat nélkül/* annak érdekében, hogy az állásfoglalás, döntés kialakításában a testület dominálhasson. A testületi munka A Budapesti Pártbizottság két pártértekezlet között a fővárosi pártmosgalom legfőbb irányitó testülete. Központi szerepet tölt be a politikai intézményrendszer budapesti elemei kapcsolatrendszerében, törekvéseik egyeztetésében, működésük összehangolásában. Rendeltetésszerű testületi munkáját a szocializmus épitése, hazánk felemelkedése, a főváros lakossága átfogó és távlati érdekeinek szolgálatáéban végzi. A pártbizottság tagjai kiemelkedő munkájukkal, törvényeinknek és társadalmi nomáinknak példásan megfelelő magatartásukkal, elkötelezett közéleti tevékenységükkel, a szocializmus ügyének szolgálatával, áldozatos pártmunk'ájukkal váltak méltóvá az őket megválasztó párttagság bizalmáraf testületi tagként mindest folytatniuk kell» 4-<8