MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988

1988-11-04 224. öe. - 1988_PB 224/30

A Budapesti Pártbizottság részt vett a nyilvánosságról folyó vitákban, a debreceni tanácskozás előkészítésében és munkájában, amely a nyilvánosságról szólt. Ugyancsak részt vett a Politikai Bizottság állásfoglalás-tervezeté­nek kidolgozásában és szerepet kíván vállalni a politikai nyilvánosság elvi és gyakorlati megújításában. Mindent megtesz, hogy a fővárosban is felszámolhatóak legyenek a tájékoztatást nehezítő előítéletek, azok a szemléleti korlátok, amelyek a közvéleménytől való félelemből, a régi beidegződésekhez való ragaszkodásból, egy idejét múlta pártirányítás gyakorlatából származnak. A főváros tájékoztatási rendszerében alapelvként kell el­fogadni, hogy a politikai működés során a nyilvánosság kor­látozása csak ritka, nagyon indokolt kivétel lehet, mert a közélet területén csak a nyilvánosság ellenőrzése mellett biztosítható a demokratikus működés, amelyhez pedig a párt­nak elsőrendű érdekei fűződnek. II. 1. A mai társadalmi feltételeknek megfelelően módosítani kell a Budapesti Pártbizottság politikai nyilvánosságának gyakor­latát. A párttagság, a fővárosi közvélemény számára be kell mutatni a budapesti pártmozgalom, a BPB tevékenységét, ki kell alakítani a testületek és szervezetek személyekben is felismerhető arculatát. 2. A nyilvánosság, a párttagságnak a döntéshozatalban való részvétele erősíti a pártbizottság tömegkapcsolatait. Általánossá kell tenni fontos kérdésekben az előzetes tájé­koztatást, szervezni kell a párttagság és a lakosság bevo­nását a döntések előkészítésébe . Mivel a testületek 10

Next

/
Thumbnails
Contents