MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988

1988-04-23 219. öe. - 1988_PB 219/107

- 101 ­12. Tömpe István Tisztelt Pártbizottság, kedves Elvtársak! Először szólalok föl a Budapesti Pártbizottságon a felsza­badulás óta, engedjék meg, hogy elöljáróban egy-két dolgot el­mondjak. Mindenekelőtt azt, hogy nagyon örülök annak, hogy az ország legtekintélyesebb pártszervezete, a budapesti pártszer­vezet küldötteinek soraiban vehetek részt ezen a második, na­gyon nagy jelentőségű sorsdöntő pártértekezleten, ha persze elfogadják a javaslatot, ami a második napirendi pont. A másik dolog,szeretnék én egy pár olyan kérdéshez hozzászólni, amiben ma vita van, nincs teljes egység és szeretném képviselni, szeretném, elmondani azt, ami ipari üzemekben, mezőgazdasági üze­mekben és értelmiségi munkahelyeken beszélgetések és viták során énbennem kialakult. Még vvalami fontos dolgot. Hiszen én a KB tagja vagyok, nem kerülhetem el, hogy ne mondjam el itt Önök között^ebben a közösségben ahol én nagyon jól érzem magam akár hányszor eljövök ide, hogy a mi pártunk ebben a do­kumentumban azzal kezdte a fejtegetéseit, hogy önkritikát gya­korolt. És én büszke vagyok, hogy ennek a pártnak vagyok a tagja. Ugyanakkor elvtársak^z a véleményem, hogy a testületi önkritika egy szükséges dolog, egy személyes önkritika, sze­mélyes felelősség is van, és miután én a KB -nak 1956 novembere óta vagyok a tagja, tehát akárhányszor vitatkoztam is javas­latok fölött, akár hányszor szavaztam is ellene,azért én is megszavaztam a javaslatokat és a felelősség engem személy szerint is terhel. Most mit lehet tenni elv­társak. Azt hiszem egyet tehetek én, szembe kell nézni ezzel a helyzettel és igyekezni kell tanulni a hibákból és ennek a loo éves pártnak - jövő esztendőben lesz loo eszten­deje, hogy megalakult a Magyar Szociáldemokrata Párt - és ez egy egyesült párt a mi pártunk. És ennek a loo éves párt­y /<P1-

Next

/
Thumbnails
Contents