MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988

1988-03-25 217. öe. - 1988_PB 217/46

V tJ2jbüOuuJ-xöJU. '• 2r. 4 2gr Hajdú elvtárs Minden re lativ, hogy ne legyen rövid, mennyi ideig tart, meg milyennek tűnik. Én 2o perc körül alkudoztam. Azt mondták a főnökeim, hogy lesz az 30 is, ugy kell mondani. Megpróbálom a lehetséges összefogottságot biztosítani és azzal szeretném kezdeni, hogy erről a témáról, amelynek röviden azt a címet adtuk, hogy "Tajélrostató az ellenzéki tevékenység uj tendenciái­ról", de mélyebb politikai tartalmat tulajdonítunk neki, mint ez a cim. Erről móf tájékoztattuk az első titkár elvtársakat, tőlük elnézést kell kérni, hogy a mondanivalónak egy 60 százaléka át fog fedni, de természetesen kénytelen vagyok ugyanazt mondani a lényegi kérdésekről, ami a terjedelemben a kisebbik rész lesz. Tájékoztattuk erről a saját apparátusunkat, megint egy kicsit másfajta súlyozással ennek a tevékenységnek az apparátusra irá­nyuló vonatkozásairól és az apparátus magatartásának követel­ményeiről. Ott erre súlyoztunk. A testületet nyilván egy harmadik féle módon kell tájékoztatni. Tehát erre is fel szerettem volna hivni a figyelmet, hogy végig próbáltuk venni a politikai munka végzésének legfontosabb szintereit és az ezt végző legfontosabb kádereinket. Az idő hozta ugy, hogy a két rendezvény után került sor a mai alkalomra. Na most már lényeginek szánom azt a mondani­valót, amibe belefogok, hogy mi indokolja tulajdonképpen azt, hogy a testület előtt is foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, tehát a Budapesti Pártbizottság testülete előtt. En három pontba fog­laltam össze ezeket az indokokat. Az egyik, hogy az ilyenfajta tevékenység működésének, megnyilvá­nulásának az alapvető jellege változott és fokozódott az aktivi­46

Next

/
Thumbnails
Contents