MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988
1988-03-25 217. öe. - 1988_PB 217/44
- 39 Úgy látju, hogy a fővárosi vita tapasztalata és a tovább folytatott vitáink a kerületekben az irányelvekről alkalmassá tehetik majd a budapesti küldötteket arra, hogy a pártértekezleten képviseljék azt a véleményt, azt a hangulatot és főleg azt a követelményt, amit mi a pártélet továbbfejlesztésé . kulcskérdésének tekintünk, illetve amit a fővárosban elkerülhetetlennek tartunk. A papír ott van, hogy hogyan javasoljuk erre a a szervezeti felkészülést. Ennek egy részét nem döntjük el mi, hanem végrehajtjuk tehát pl. azt, hogy 1G00 párttag után lesz egy küldött. A Központi Bizottság döntése úgy szól, hogy a megyei pártbizottságok választják zárt üléseiken a pártértekezlet küldötteit. Mi úgy foglalunk állást az elképzelés szerint, a VB. erről már tud és azt kérjük a pártbizottságtól, hogy a Budapesti Pártbizottság csak 20 küldöttet válasszon önmaga, a többit választhassák meg a kerületek. A Budapesti Pártbizottság annak idején csak erősitse meg hatáskörénél fogva, válassza meg mellé a másik 20-at, s igy legyen meg a 219. Ott van a lista, hogy ezt hogyan képzeljük. A választás nem lentről felfelé történik, az a javaslatunk, hogy a kerületi pártbizottságok konzultáljanak a pártalapszervezetekkel, kérjenek tőlük javaslatokat, esetleg szakmacsoportonként. A technikájáról majd még az első titkár elvtársakkal beszélünk. Ne indítsanak el alulról jövő választást, nem csinálhatjuk másképp Budapesten, mint ahogy a határozat szól.Ne válasszanak küldöttet alulról és ne úgy csináljanak pártértekezletet, hanem csináljanak kibővített pártbizottsági ülést és a pártalapszervezetek javaslataiból válasszanak küldötteket. Azt mindenféleképpen tartsák be, hogy amelyik alapszervezet nem jelölte x-et, abból ne legyen küldött a kerületben. M