MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986

1986-04-21 206. öe. - 1986_PB 206/41

Miért? Nagyon vegyes ez tudat, kérem elvtársak. Az elkötelezettek­nél is vegyes. Van igény egy megújulásra, amelynek gátját nem az objektiv körülményekben, hanem a szubjektivekben látják, tehát ha­mis, másik oldalról van egy félelem is. Mert ez alatt a 30 év alatt követtünk el hibákat, de 30 év alatt ezt a politikát ki lehetett számolni. A jövőt illetően pedig a bizonytalanság eleme erősödik. Hogy ki lehet-e majd számolni ennek amozgásirányát. Tehát egy na­gyon sokszinü és összetett politikai képlettel van dolgunk, amely­nek kezelésében nagy toleranciára van szükség, de határozottságra is. Együtt a kettőre. Azt én elfogadom, hogy ami a vitából is ki­érződött, hogy ennek egyik oldalon az öntevékenység az objektiv alapja, a másik oldalon egy centrális akarat határozottabb érvénye­sítése. Tehát, amit fent kell megválaszolni, azt nem lehet az alap­szervezetben megválaszolni, és amit az alapszervezetben kell, azt meg nem válaszolhatja meg a központi bizottság. Ha igy fogjuk fel a politikai munkánk dolgait, akkor azt hiszem, akkor járunk jó nyomon és jó irányban. A vita tárgyához tartozik egy másik kérdés is. Ezzel valamit kezdenünk kell. Felerősödik a bűnbak keresés. És ahogy a helyzet nehezedik, egyre inkább erősödni fog: ki a felelős? Nem először jön vissza a magyar politikában, már a múlt­kor is jeleztem, hogy van ilyen, de erősödik. Ez sokrétű. Ennek egyik szintje, ugy van, hogy a vállalatoknál van a problémakör, a másik, hogy fent. Ez az egyszerűbb határvonal. Itt a frontvona­lak jobban kitapogathatok. Van egy másik, amelyik más szerkezeti megközelítésben keresi a felelőst. Ipari vezetés, pénzügyi admi­nisztráció, kormányzati, belső szerkezeti megosztottság. Van egy harmadik, a politika vagy a gazdaság a felelős. Tehát megy ilyen útkeresés. Még egyszer elmondom, bár itt ezt már mondtam, ha ez a mozgalom belecsúszik a felelőskutatásba, elveszítette megújulási képességét. Azon kivül még egy megjegyzés. A felelősöket tetten kell érni, ezt meg kell tanulni. De felelősök vagy emberek felál­dozásával ügyeket nem lehet elrendezni. Ez meg a másik oldala a dolognak. Tehát a kettő együtt igaz. Egy politikai vezetés számá­ra néhány bűnbakot csinálni - tudatosan fogalmaztam igy - nem egy politikai teljesítmény. De ezzel még nem oldotta meg a problémát M

Next

/
Thumbnails
Contents