MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986
1986-04-21 206. öe. - 1986_PB 206/35
- 3 És valamiért ezeket az erőket nem tudtuk eléggé cselekvésre mozgósitani. Amikor arról beszélünk, hogy a párt munkastílusát, az egyes emberk munkastílusát kell némileg változtatni, konkrétabbá tenni, közelebb menve a témákhoz, akkor ennek a cselekvő képesség felhasználásának, cselekvési készség jobb kifejtésének az útját is szeretnénk erősiteni. Két felmerült, konkrét kérdésre reagálnék, mert ugy érzem, hogy ez szükséges. A cselekvő embert segiteni, vagy a dolgozó embert segiteni témában felmerült ez a Skála-ügy. Nem hiszem, hogy a mai gazdasági témánknak ez része, lényeges kérdéseleme, de ugy érzem, hogy politikai kérdésről van szó, mikor erről a témáról beszélünk. Arról, hogy többszöri sikertelen kormányzati kísérletezés után egy olyan kisérlet, próbálkozás zajlott le, ahol a piacon piaci eszközökkel, a piacon alkalmazott gazdasági eszközökkel igyekszik letörni a spekulációt egy általunk nagyon sokrabecsült gazdasági egység. Ugy érzem, hogy ebben a kérdésben a párt központi bizottsága mellett működő Szövetkezetpolitikai Munkabizottság is egyértelműen foglalt állást, támogatólag, felhivva a kormányzati szervek figyelmét a kezdeményezés segitésére, és a budapesti pártbizottság gazdaságpolitikai bizottsága ugyanilyen szellemben foglalt állást és tett lépéseket a kérdésben. Egyébként a kérdés politikai súlyát ismerve Budapest gyümölcs-zöldség ellátásának kérdéséről a végrehajtó bizottságunk a közeljövőben tárgyalni fog, nem a Skála miatt, de természetesen azt sem felejtve ki. £