MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986
1986-04-21 206. öe. - 1986_PB 206/29
- 24 Hát ebben már sok szabályozás született, talán inkább ugy kéne mondani, hogy rendet kell teremteni ezen a téren. A munkahelyi munkaidő alatti fegyelmezetlenségek szankcionálását következetesebbé kell tenni. A felmondási időt lehetőség szerint le kell dolgoztatni, amihez egyébként joga van a vállalatnak. Ezt nagyon differenciáltan illik csak megadni. És van két olyan dolog, amit a munkahelyen kell igen szigorúan elbirálni. Az egyik a feketemunka, a másik a munkahelyen való italozás kérdése. Ebben nyilvánvaló, hogy társadalmi erőre, ha kell, politikai erőre is szükség van. Az a szükséges tehát, hogy a politikai szervek is következetesen támogassák, agitációs munkájukkal, példamutatásukkal segitsék ezeknek a határozatoknak a végrehajtását . Tisztelt Pártbizottság ! Kedves elvtársak ! Beszéljünk egy kicsit a pártszervek, szervezetek, kommunisták feladatairól a következő időben. Leszűrhető következtetés az elmondott számokból, hogy az 1986, I. negyedévi teljesítményeket a szokottnál is kritikusabban kell megitélni. Szükséges az, hogy a helyzetelemzést mindenki a saját területén elvégezze. Az okok feltárására és megszüntetésük lehetőségeinek mérlegelése megtörtének. Emiitettem, hogy szükséges ezeknek a tükrében ismételten áttekinteni a vállalati terveket, és ha kell, korrigálni azokat. Erre vonatkozóan párttitkáraink külön információkat kaptak már az Ipari Minisztérium igazgatói értekezletén. Bő adalékkal rendelkeznek és még fognak is rendelkezni a teendőkhöz. Szükséges, hogy lezárjuk a szükségtelen vitákat. Ez nem azt jelenti, hogy egységesen lépjünk fel a közelmúltban hozott intézkedések mellett, nem azt jelenti, hogy ne vessünk fel további gondokat, csak azt szeretném a vita lezárásával hangsúlyozni, hogy a már lezajlott, el nem fogadott javaslatokat, lezajlott vitákat ne ujitsuk fel. J&