MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986
1986-11-27 209. öe. - 1986_PB 209/50
- 18 Tapasztalataink igazolják, hogy a tiszta jövedelem nagymértékű centralizálása, a nyereséggel arányos elvonások magas mértéke korlátozza a fejlődésre képes vállalatok mozgásterét, csorbítja érdekeltségét. A Politikai Bizottság 1984. február 14-i - Budapest gazdaságával is foglalkozó - határozata hangsúlyozta a szelektív-intenzív iparfejlesztés fővárosi jelentőségét, a feladatrendszer programmá érlelésének időszerűségét. A Budapesti Pártbizottság az elmúlt időszakban - együttműködve az érdekelt állami szervekkel - folyamatosan foglalkozott ezzel a kérdéskörrel. A Végrehajtó Bizottság október havi ülésén áttekintette az eddigi munka tapasztalatait és a Pártbizottság is 1987. elején napirendre tűzi e témát. Az eddigi előkészítő munka során kirajzolódott, hogy a fővárosban a legmarkánsabb szerkezeti változásra a gépiparon belül van szükség. A közlekedési eszközök, a híradás- és vákuumtechnikai eszközök gyártása és a műszeripar fejlődésének kell a legdinamikusabbnak lenni. A vegyiparban a gyógyszeripar, műanyagfeldolgozó-ipar, valamint a gumiipar, a könnyűiparon belül pedig a konfekcióipar átlagnál jóval dinamikusabb fejlődésére van szükség. A feldolgozóipar egyes területein a termelési szerkezet korszerűsítésével vissza kell szorítani a gazdaságtalan vagy veszteséges tevékenységeket. A harmadik témakör: amit a központi bizottsági határozat is kiemel,- a gazdaságirányítás átfogó fejlesztéséről szóló 1984. áprilisi KB-határozatban kijelölt feladatok végrehajtásának meggyorsítása. A számos feladat közül különösen két dolog az, amivel a következő évben már sokat kell foglalkoznunk. Elő kell készíteni az új vállalati adózási és ezzel párhuzamosan egy új személyi jövedelemadó-rendszer bevezetését. A vállalatoknál olyan adórendszert kell alkalmazni, amely a jelenleginél egyszerűbb, jobban megfelel mind a vállalati önállóságnak, mind pedig a szükséges jövedelem-központosítás szempontjainak. So