MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986
1986-11-27 209. öe. - 1986_PB 209/25
4 tapasztalatok egymásnak átadandók mindennap és folyamatában. Engedjék meg, hogy azzal zárjam, hogy a következő napirendből, a munkatervből ki fog derülni, hogy a pártbizottság az év elején, terveink szerint márciusban visszatér arra, hogy értékelje most már lezárása után az 1986-os évet, és ami még ennél is fontosabb, ennyi idővel a KB határozata után értékelje, hogy hogy dolgozzuk fel, milyen tapasztalatokat lehet levonni azokból a visszajelzésekből, amiket a munka folyamatában természetesen mi kérünk, sőt szervezetten biztositunk, akkor ennél az értékelésnél részleteiben lehet foglalkozni mindazoknak az érvényesítésével, ami a mai vitában is elhangzott és ami az itteniek alapján a tájékoztatási sorozat, felkészitési sorozat eredményeképpen e munkaterületen elértünk, az év inditásában és meghatározni a további feladatokat. Köszönöm a figyelmüket a s