MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986
1986-11-27 209. öe. - 1986_PB 209/22
Köteles Zoltán elvtárs összefoglalója : Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! Mindenekelőtt azt szeretném megállapítani, hogy - és nem csak a magam, hanem a végrehajtó bizottság nevében, jó volt hallani pártunk főtitkárhelyettesének a visszaigazolását arról, hogy az előterjesztésünk összhangban van a KB határozatával, állásfoglalásával, és alkalmas a további munka irányvonalát megadni. Nagyon szépen köszönöm az elvtársaknak a részletes , nagyon tartalmas hozzászólásokat. Ugy érzem, hogy a felszólalásokban nagyon sok megerősités hangzott el - amiket köszönettel nyugtázok. Az észrevételeket, amik elhangzottak, pedig a következő munkában felh asználjuk. Sőt igyekszünk elősegiteni a felhasználást azzal, hogy az Írásos anyagot, pontosabban az általam előadottaknak az irásos szövegét, ahogy a Nádasdi elvtárs kérte, a kerületi PB-ok első titkárai a mai napon megkapják. Valamivel tö , mint amit én elmondtam, mert forditva készült. Előbb az irásos anyag, és én abból beszéltem visszaemlékezve rá egy vázlat alapján. 36 gépelt oldal - a munkához lehet benne találni kinek-kinek a szelektiv felhasználásra részletesebb adatoka is. Azzal is igyekszünk a vitát közkinccsé tenni, hogy kellő szerkesztési munka után a VB tegnapi állásfoglalása szerint a mai vitát is természetsen nem személyekre szólva, hanem tartalmában összeállitjuk, szerkesztjük és kiküldjük a kerületi pártbizottságoknak a lehető leggyorsabban. Kedves Elvtársak! Nagy hangsúlyt kapott a felszólalásokban a KB határozatának az értékelése. Örömmel nyugtáztuk a felszólalók véleményét, mert valóban ugy van, ahogy megállapitották az elvtársak, hogy egy nagy vivmány, mindegy hogy mivel fogalmazzuk: egységgel vagy a közmegegyezéssel, mindenesetre egységes véleményt tartalmazó KB határozat van, amelyik ugy, ahogy a vitában elhangzott, alkalmas a -«r r a , hogy akiutat, amit Körtvélyes elvtárs rögösnek nevezett, 22.